netlesen

A legfrissebb napi hír, amin ma megakadt a szemem, így szól:

"Az interneten, ráadásul ingyen is elérhető tanulmányokból másoltak át több oldalt a földművelésügyi miniszter, „kazah juhtenyésztésről” megrendelt értekezésébe. A minisztérium a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.-től rendelte meg a tanulmányokat..."

"....Az agrárcégtől öt másik, Kazahsztánnal foglalkozó tanulmányt is vásárolt az állam, a társaság több, mint 40 millió forintot kasszírozott a Földművelésügyi Minisztériumtól, illetve a szaktárca háttérintézményeitől." (A teljes cikk ITT olvasható - katt!)

Vegyes érzelmekkel fogadtam ezt hír!

Részben felháborított, részben örültem neki!

Örültem, mert - lám, lám fejlődik a magyar mezőgazdaság, a juhtenyésztéssel foglalkozó szakemberek(?) igenis, jól meg tudnak élni ebből a tevékenységből! A törökszentmiklósi cég vezetői, a tanulmány írója, biztosan! A juhászokról úgy általában nem mondhatjuk el, hogy fényesen megélnének a tevékenységükből, de ha elosztjuk ezt a pénzt amúgy, statisztikailag, akkor pénz/juhász/fő, mégiscsak esik valami forintocska sokakra - papíron... 

Nem háborított fel az sem, hogy megtudhattam belőle:  a tanulmányba 20 (!) oldalt változtatás nélkül copyztak be, Mucsi Imre hódmezővásárhelyi állatorvos juhtenyésztési alapismeretekről írott könyvéből.

Miért kéne nekem ezen háborognom? Magyarországon nem olyan nagy bűn plagizálni, megtették ezt már máskor is, nagyobb emberek is, 'oszt még köztársasági elnök is lett belőlük.

Talán össze se lehetne számolni, hányan élnek nagyon jól a számítógép néhány billentyűjének kombinációjával (ctrl c + ctrl v) elért írások eladásával.

Azt, hogy egy ilyen tanulmányért egy összegben több millió forintot is lehet kapni.... ? Na, azokat azért már könnyebb lenne összeszámolni, mert ez sokaknak nem, csak olyanoknak sikerül, akik megfelelő kapcsolati tőkével rendelkeznek. Ez a hír innen nézve nem is hír igazán, mert már-már része napi életünknek... A közélet szereplői szinte a reggelink mellé tálalnak fel naponta egy-egy ilyen hasonló történetecskét a magyar gazdaság területéről.

Be kell vallanom, régebben egy-egy ilyen hír, nagyon, de nagyon felháborított! Szóvá is tettem, sokszor, sok helyen - nem sok sikerrel. Mondogathattam én, hogy a közélet tisztasága, az adófizetők pénze, a valódi szaktudás azért mégis csak nem ezt érdemelné... Legyintettek, kinevettek, végül azt tanácsolták, ne háborogjak, csináljam ugyanezt én is - jobban járok!

Be kellett látnom, hogy igazuk van! Ezért most aztán azon kesergek, hogy miért nem tudtam erről a lehetőségről időben? Ha engem is megkérdeznek, sokkal tökéletesebb lehetett volna az a tanulmány! Képet adhatott volna például a kazahsztáni érdeklődőknek az aktuális birkanyírási divatról! Mert anélkül nem birka a birka!

Ilyen egy trendire nyírt kos:

Az igazán divatos birkalány, ha nem így néz ki, egy tappodtat sem tesz a legelő felé:

Recepteket is kellett volna tartalmaznia a tanulmánynak! Az igazi birkagulyás titkain és fortélyain túl, a birkák szeretetére nevelő, célirányos tálalási módokról is. Amikor sóban, vízben főtt karfiolt (vegák is ehetik!) szervírozunk stílszerűen.

Így ni:

Na? Ugye?

Ennek benne kellett volna lennie abban a tanulmányban!

Ha engem megkérdeztek volna, mindenképpen javasoltam volna, márcsak a teljesség kedvéért! Olcsón számítottam volna, nyolc milliót nem kértem volna érte, az biztos!

Sőt! Még arra is felhívtam volna nyomatékosan a szerzők és az illetékesek figyelmét, hogy a birkatenyésztésről, ennyiért csak akkor írjanak tanulmányokat, ha ezt is képesek elérni egy birkanyájjal, amit az a "mezei"juhász tud, aki a videón látható!

Addig viszont egy szót se, egy fillérért se - főleg ne az adófizetők pénzéből!

(fotók: google videó: youtube)

...valóban csodálatos a világ!

Tartozom Lajcsinak. Na, nem pénzzel, dehogy! Néhány jó szóval... Nemcsak magam miatt, hanem néhány elesett ember helyett is, akiknek életük talán legszebb karácsonyát adta.

(A képen a kezdet, kezdetén látható - Galambos Lajos, Lagzi Lajcsi)

Még akkor is el kell mondanom ezt a történetet, ha pontosan tudom, hogy szeptember óta áram- és gázlopással, vesztegetéssel és ki tudja még mivel vádolva börtönben ül.

...hogy mi is történt az elmúlt három hónap alatt a lakodalmas zene koronázatlan királyával, az az origó írásaiból is megtudható. 

(A cikkek gyüjteménye ITT (katt) olvasható. Csak, hogy ne kelljen keresgélni és ne maradjon ki semmi fontos a nem éppen mindennapi történetből.)

Azt írtam,annak ellenére kell elmesélnem azt a karácsonyt, amit én is Lagzi Lajcsival tölthettem, hogy börtönben ül? Rosszul írtam!  Éppen azért kell - a sok rossz között ezt is elmesélni...

Pár évvel ezelőtt szociális munkásként dolgoztam a főváros egyik legnagyobb hajléktalan szállóján. A Fapadnak nevezett egység akkoriban (és még ma is) az utcán élő nincstelen nőknek adott ingyenes éjszakai szállást, meleg teát, szelet kenyeret, májkrémet, fürdési, mosási lehetőséget. Este hatkor nyitottuk az épület alagsorában elhelyezett sok ágyas, két nagy teremből és mellékhelyiségekből álló részleget, ami a háború alatt az intézmény óvóhelyeként és szenes pincéjeként üzemelt. Ebből lett kialakítva a melegedésre, viszonylagosan nyugodt pihenésre lehetőséget nyújtó szállás. Nem volt könnyű dolgunk... Nemcsak azért, mert minden kapunyitásnál a meggyötört arcokkal, riadt, üres tekintetekkel, a nyomorral, a kiszolgáltatottsággal, kilátástalansággal kellett farkasszemet néznünk.... Lehetetlen volt megszokni, hogy minden egyes ember körülöttünk két lábon járó, (mit járó!) lézengő tragédia. Mindegyikük élete belefért egy nagyobb nájlon szatyorba... Lehetetlen volt megszokni azt a tudatot is, hogy alig-alig tudunk (lehetőségek hiányában) segíteni egyiküknek, másikuknak visszatérni egy méltóbb életbe... Így, hát a szociális munkánk zöme, abban állt, hogy megpróbáljuk számukra azt az élethelyzetet, a körülményekhez képest, minél elviselhetőbbé tenni... Ami megint csak nem volt könnyű, mert a zaklatott utcai, sehonnai élet, egész nap felgyűlt keservét acsarkodva, marakodva ott próbálták kiönteni a lelkükből... Mozgalmas estéink volt... Egy napot kivéve.. Péntek esténként elcsendesedett a kiabálás, a jajongás, a sírás.. Sőt! Még dalolni is kezdtek - közösen...

Be kell vallanom, nem nekünk, szociális munkásoknak sikerült dalra fakasztanunk őket, hanem neki:

Akkoriban szaladt legjobban Galambos Lajos szekere. A Dárídó című műsora péntek esténként nézők millióit ragasztotta a képernyők elé. A mi hajléktalan lányaink, asszonyaink is elvarázsolva nézték a tévét... Hihetetlen átalakuláson mentek át a zenét hallva... Rég nem látott fény csillant meg fakó szemükben, ringatózni kezdtek, ütemre, kipirultak, még az élet nehéz kezeivel karcolt mély ráncaik is kisimultak... Azokon a péntek éjjeleken nyugodtabban aludtak. Talán még álmodtak is, tiszta ágyról, házról, kertről, férjről, kékszemű, napfény illatú és mosolyú gyerekekről...

Közelgett a karácsony, törtük a fejünket a kollégáimmal, mit lehetne nekik adni, hogy szép, felejthetetlen ünnepük legyen, az egy tál melegételen kívül.... Már nem tudom melyikük jegyezte meg, keserű iróniávaL: "...hívjuk meg nekik Lagzi Lajcsit! Na, annak örülnének! Azt sose felednék...." Nem tudom mi bújt belém, amikor hirtelen nem is tartottam olyan nagy marhaságnak, megvalósíthatatlannak az ötletet! Próbáljuk meg, hátha... Mindenki próbált lebeszélni róla, hogy csak nem képzelem, egy ekkora sztár, egy kőgazdag ember, majd eljön, éppen ide, a nyomor legaljára, "megmártózni" a nagy magyar valóságban... beleszagolni a nincstelenség nem éppen ózondús levegőjébe... Felejtsd el! - mondták. - Elmúlik majd ez a karácsony is, éppúgy, mint a többi...

Az bizony nem úgy múlt el!

Egy régi barátomtól sikerült megszereznem Lajcsi telefonszámát. Nem kellett többször hívogatni, elsőre felvette az ismeretlen számot. Magam sem akartam elhinni, amikor a kérésemre, hogy látogasson el karácsony délután a hajléktalan szállóra, válaszként nem kifogásokat hallottam, hogy "fellépésem van" "vár a család" - ami egészen természetes lett volna az ünnepen. A válasz egyszerű volt és rövid: Rendben! Jövök!

...és jött. Percre pontosan a megbeszélt időpontban ott volt az áttelenben lévő szálló halljában. Azért éppen ott, mert menetközben azt is elintézte, hogy a szálloda hidegtállal ajándékozza meg a szemben lévő másik szálló lakóit. Annak ellenére, hogy a két szállót egymástól elválasztó úttest, mintha az eget és a földet választotta volna el egymástól... Onnan vonultunk le, az alagsorban lévő fapadra. Szédületes volt az a vonulás. Elöl Lajcsi a szállodaigazgatóval, mögöttük hat libériás pincér, óriási, kaviáros, lazacos, tormakrémes szendvicsekkel megrakott tálcákkal, amiket előírásszerűen, fél kézzel a fejük fölé emelve vittek... Csodát láthatott Angyalföld! Na, azt kellett volna lefilmezni.... Most emellé a videó mellé azt is be lehetne illeszteni:

Azon a karácsonyi napon egyikünk sem gondolta volna, hogy ezt is megérjük... Akkor, remekül sikerült minden. Lajcsi rövid beszédet mondott a lakóknak, magnóról szólt a "kék a szeme" meg a többi lajcsis nóta. Eközben ő autogrammokat osztogatott, a kézfejükre, cigis doboz tetejére, szalvéta darabra, kinek mi akadt a kezébe...

Fantasztikus karácsonya volt a hajléktalanoknak...

A minap összetalálkoztam Újpesten Katival, aki akkor éppen a szállón lakott. Nyakamba ugrott és mesélte, összejött egy emberrel. Igaz, kicsit iszik, de dolgos, nem lehet rá panasz. Összeköltöztek a férfi szoba-konyhás szükséglakásában, összeszedték magukat...Hívott, nézzem meg. Kíváncsi voltam, mentem. Takaros otthont csinált a kis lakásból Kati, s ami kell egy kétszemélyes háztartáshoz, az ott megvolt. Hütő, tévé, szőnyeg, tiszta ágy.... még számítógép is volt. Kávézgatás, beszélgetés közben egyszercsak előhúzta a ruhájából a nyakláncát, aminek a végén a medál nyitható szívecske volt. Olyan, amiben fényképet is lehet tartani. - Áááá, ez a lánc csak bizsu - mondta - de többet ér minden aranynál - nyújtotta felém. Azt hittem a párja képe lesz a medálban. Nem az volt. Lajcsi újságból kivágott fényképe mögött, apróra hajtogatva, azt a szalvétadarabot őrizte, amire ő adott autogramot, azon a bizonyos karácsonyon.

Nem akartam hinni a szememnek... Hiába, a legszebb igaz meséket az élet írja...

Beszélgetni kezdtünk Lagzi Lajcsiról... Kati hevesen védte, aztán a nyomaték kedvéért még egy videót is megmutatott, amit a Roma Sajtóközpont tett fel a videó megosztóra, még 2012-ben. Roma lány ő is, úgy akadt rá a neten....

- Ez persze, ezzzz... - lázadozott hevesen - nem érdekli a rendőröket, bírókat... Na, nesze, nesze, nézd!

Néztem:

Sokat ehhez nem tudtam hozzáfűzni...

Azon tűnődtem, milyen fura is az élet... Két alapjaiban más társadalmi helyzetben lévő ember sorsa, életútja hogyan tud egy ponton összekapcsolódni...

..egy ünnepi ponton, hiszen Kati, az egykori hajléktalan most azt kéri a sorstól, hogy adja meg a Galambos gyerekeknek azt az örömet karácsonykor, amit ő pár éve kapott a sorstól. Láthassák, ölelhessék a karácsonyfa alatt az édesapjukat, Galambos Lajost...

Bűnhődni, talán ráér később is...

(foto: google, videók: youtube)

....avagy a NAV és a média diszkrét bája...

Már jókor reggel azt a rossz hírt hallottam a rádióból, hogy bajba került a Mikulás! 

Neee, neeeee! Nem így! Nem szorult a kéménybe! Rosszabb! Aljas módon, magukat szülőnek álcázva, elkapták őt a NAV ellenőrei! (A nyavalyások!) Bochkor Gábor, (egyébként egyik kedvenc rádiós műsorvezetőm) aki most a hajdani Sláger rádió helyett a muzik.fm-n löki a dumát, szívhez szólóan védte meg az alkalmi Mikulást... Majdnem megkönnyeztem, pedig jómagam nem is olyan régen éppen ide írtam egy posztot arról, hogy a mikulásozás, nem amolyan habos, simis, cukiság ahogyan ezt a jószívű szülők és csemetéik gondolják! De nem ám! Üzlet az, a javából - jól megszervezett vállalkozás, feltételekkel, sőt! árukapcsolással is megtűzdelve, imitt-amott... Ebben a linkben nem éppen félreérhetőek az utalások, arról, hogy a bér-Miki, (katt!) akár nő (finoman szólva örömlány vagy örömfiú) is lehet! A zsákjában ugyan, se alma, se mogyoró, de fellelhető benne minden jó, amire egy magányos férfi vagy esetleg egy öregedő szingli vágyik! Mert nem a gyerek örömét hivatottak szolgálni, s az áruk sem 12.500 (tizenkétezer-ötszáz forint) egy negyedórára, hanem annál jóval többe kerül, annak, akinek ez megéri!

Igaz, ebben az esetben, amikor a szülőnek álcázott NAV-ellenőrök lekapcsolták a Mikulást, nem erről volt szó! Valóban azt tette, amiért hívták: szórakoztatta a gyerekeket...

DE!

...nem adott számlát!

Ezért bizony pedig büntetés jár, ami akár a kétszázezer forintot is elérheti. Végig is futott a Mikulás és a NAV ellenőrök esete a neten, szinten minden online portálon szó esett róla délutánra! A stop.hu-n például, a főszerkesztő személyesen írt nyílt levelet a NAV-hoz, nem éppen dicsérő jelzőkkel illetve az ott dolgozókat. Itt a re-blogon is született egy remek írás az egyik általam is kedvelt bloggertől, akinek a nickneve outsider.  A poszt kitünő, ebben a sokak által megírt, kiírt, kibeszélt témában a legjobb, szerintem.

(ITT olvasható  -katt!)

Na. most ezeket hallva, olvasva, mint amolyan szőke nő, egészen összezavarodtam! Nem mintha nem utálnám én is az adóellenőröket, mint mindenki más... viszont, azt sem szeretem, ha nem adnak számlát arról, amit éppen vásároltam.  S mivel ebben az esetben a Mikulás ruhájában egy vállalkozó nyújtott szolgáltatást, a kedves kuncsaftnak, bizony az érvényben lévő adózási törvények szerint számlát is kell adnia! 

A felháborodás így már nem tűnik annyira jogosnak a média egészétől, mert ugye miért éppen a Mikulás mentesülne ez alól a kötelezettsége alól? Azért mert ő a Mikulás??????

Nem!

A harag a NAV ellen nem azért jogos, mert csőbehúzták szegény gyanútlan Mikulást, hanem azért, mert az idei, 2015-ös adótartozók szégyenlistáján ez olvasható:

Összesen 127 név szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss listáján, amelyben névvel, címmel, adószámmal és a tartozás nagyságával sorolják fel a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózókat. A Napi.hu összesítése szerint ez a kör 2015 első negyedében 55,6 milliárd forinttal tartozott, aminek valamivel kevesebb, mint fele volt a megállapított adóhiány összege, a többi pedig a jogkövetkezmény, azaz büntetés és késedelmi kamat. Ennél nagyobb, 88,6 milliárdos összeggel találkoztunk a negyedik negyedéves összesítésben, 2013 első negyedévének végén ez az összeg 49,2 milliárd forintra rúgott. A listán - a milliárdosok klubja a cikkünk végén található - továbbra is sok olyan céget találni, amelyet valamely ismert székhelyszolgáltatóhoz illetve cégtemetőhöz jegyeztek be.

...Kétmilliárd feletti tartozással hárman rendelkeznek, egy- és kétmilliárd közötti összeget tíz adózótól követel a NAV. Utóbbiak közül egy cég, a budapesti Sat-Print Kft. kétszer is szerepel a listán, összesen 1,8 milliárd forinttal....

(A teljes írás az adótartozásokról ITT olvasható!)

Engem egészen komolyan elgondolkodtatott a kérdés: ezek a vállalkozók hogy úszták meg, hogy több milliárdos adótartozást tudtak felhalmozni, ha már ilyen furmányos adóellenőreink vannak, akik még a Mikulást is lefülelik???????

Nos, majd ha erre a kérdésre is választ kapunk, akkor mondhatjuk el, hogy ünnepelhetünk, kigyúlhatnak a fények - mert eljött már a Kánaán!

Addig viszont azon szoronghatunk, hogy ne annak a szerencsétlen alkalmi munkásnak kelljen kifizetnie a büntetést, akit mindössze ezer forintos órabérért alkalmazott a vállalkozó, aki (bár nem ő volt a Mikulás!) több százezer forintot gyűjtött be ezen a kedves ünnepen, adózatlanul!

Már csak négyet kell aludnunk és itt a MIkulás! Már úton van...

A boltok polcai roskadoznak a csoki-mikulásoktól, készre összerakott piros csomagocskáktól, amivel majd a Mikulás lepi meg a gyerekeinket és minket! Igaz a számlát mi álljuk, de ilyenkor, ünnepkor nincs az a kőszívű szülő, aki (ha teheti!), ne akarna megadni mindent a csemetéjének, ami csak adhatató! Manapság pedig már minden kapható egy puccos Télapó ünnephez! Még élő Mikulással is meglephetjük gyerekeinket - igaz, azt nem vehetjük meg örökre, hogy maradjon nálunk örökre is, szórakoztassa a gyereket, ha éppen fáradtak, kedvetlenek vagyunk vagy éppen nem érünk rá... erre marad a bébyszitter vagy a jól bevált Nagyi. Ha nem is vehetünk élő Mikulást, viszont bérelhetünk, hosszabb-rövidebb időre, Mikulás napjának délutánjára, estéjére!

Azért, kiváncsi lettem mibe kerül egy igazi, hús-vér Mikulás bérlése?

Ajjjjaj! Sokba! Nagyon sokba...

Bár, amikor rákerestem a neten a bérelhető Mikulásokra 16.200 találatot dobott ki a google, széles kínálattal, a nyújtott szolgáltatás részletes ismertetésével, de az árak kisebb-nagyobb eltéréssel megegyeztek a fővárosban. Vidéken olcsóbb a bérlés, de az árak ott sem nagyon eltérőek, alig pár száz forintban mérhető a különbség!

Akkor nézzük csak mit kaphatunk Mikulásra Mikulásból és pontosan mennyiért!

Az egyik portál részletes kínálata:

Mikulás és Krampusz látogatása 1-2 gyermek esetén (15-20 perc)

12.500Ft

Mikulás és Krampusz látogatása 3-4 gyermek esetén (20-25 perc)

16.500Ft

Mikulás és Krampusz látogatása 5-9 gyermek esetén (25-40 perc)

20.500Ft

Mikulás és Krampusz látogatása 10+ gyermek esetén (egyedi)

Egyedi árképzés 25.000Ft-tól

Ez így elég világosnak tűnik. De ajánlatos az apróságot alaposan felkészíteni a Mikulás látogatására! Ne ijedjen meg, ne bújjon a kanapé mögé, ne keljen könyörögni, hogy jöjjön elő... Örülni se nagyon örüljön a gyerek, ne akarjon hosszasan beszélgetni a Mikulással a manókról meg Rudolfról a rénszarvasról, ne akarja elénekelni az oviban erre az alkalomra tanult dalocskát, elmondani a versecskét - mert az óra ketyeg! Ha jól megtetszettek figyelni, a 12.500 forintos bér, nem egy órára szól, hanem csak 15 percre, így ha a gyerek sokáig örül, akkor a papának, mamának akár 100 ezer kemény forintjába is kerülhet a Mikulás látogatása, mert egy óra bére pontosan ennyi! 

Keresetnek nem rossz, különösen egy napos teljes elfoglaltságot tekintve! Tíz óra alatt akár egy milliót is megkereshetnek a bér-Mikik! Na, az lenne ám az igazi ajándék - nekem, a zsebembe!

Nem én lennék én, ha nem jutott volna eszembe, hogy találhatok-e ilyen jól fizető idény munkát magamnak, Mikulásra?

Nem is hittem, de: IGEN!!!!!!

Van olyan állásközvetítő portál, ahol kifejezetten Mikulás és Karampusz idény munkára keresnek embereket! Bár én nem lennék annyira esélyes az állásra, mert a követelményeknek nem igazán felelek meg! Az igazán esélyes Mikulás jelölt nem lehet "nyeszlett" - írják, alacsony sem, vékonyhangú sem....

Az állásközvetítő szerint a szükséges adottságok:

"Figyelembe veszik a jelentkezők fizikai adottságait, azaz a magasságot (minimum 180 centiméteresnek kell lenni), 24 év alatt nem foglalkoztatnak senkit, de jobban örülnek a 30 év feletti Mikulásoknak. Az alkat kérdésében nem annyira szigorúak, ha valaki nem elég telt, az olyan ruhát kap, amiben annak fog kinézni. A következő, talán még fontosabb szempont a belső adottságok. Ez alapján elvárják a leendő Mikulásoktól, hogy legyen beleérző képességük, tudjanak kommunikálni a gyerekekkel. Nem árt némi pedagógiai érzék, kreativitás, és említettek még egy szempontot, a bölcs gondolkodást, ami végül is az eddigiek esszenciája. Mikulásnak alapvetően férfiak jelentkezzenek..."

A helyzetem - nő lévén - azért nem reménytelen, mert ebből a munkalehetőségből nem zárják ki a nőket sem! Ők lehetnek például Hótündérek, megfelelő paraméterekkel... Valahogy így kellene kinézniük beöltözve, mert az álláskereső portál is hasonló képpel nyitja és díszíti is egyben az oldalát:

Lehetőségnek, lehetőség, ha valaki pénzt akar keresni...

Valami azért itt nem stimmelhet, mert amíg az alkalmazott férfi Mikulások órabéreként 1000 azaz egyezer forintot jelölnek meg,  addig a Hótündérkék bére nincs feltüntetve...

Hosszas gondolkodás után döntöttem!

1. Nem küldöm el alkalmi Mikulásnak sem a páromat, sem más alkalmas imerősömet! Már csak ne ők legyenek azok a nagyon marhák, akik 99 ezer forintot megkeresnek valakinek (na, nem a Mikulásnak!) aki alkamazza őket, még akkor sem ha ez éppen a szeretet és az ajándékozás napja...

2. Nem megyek el én sem Hótündérkének még akkor sem, ha esetleg magasabb órabért kínálnának, "egyedi árképzés" alapján! S nemcsak azért, mert az "egyéb" szolgáltatásokban nem vagyok jártas....

3. Nem rendelek élő Mikulást a gyereknek, sem Hótündérkét a páromnak! Cserében én sem várom el, hogy ő adjon nekem egy izmos, fiatal Mikulást ajándékba, Mikulásra!

Úgy, hogy maradunk a gyerekkorunk óta jól megszokott és megszeretett gyakorlatnál. Cipő, csizma kipucol, ablakba kitesz - éjjel ajándékot belecsempész, reggel pedig a gyerek boldogan szedegetheti a kincseket a csizmácskájából, eddig is nagyon tudott örülni neki!

Ha Anyu szíve megdobban, akkor bizony csoda dolgok történnek a világban! Mert az Anyuk szíve nemcsak úgy simán dobog.... NEM!

A szeretet lüktet benne, mérhetetlenül....

Az Anyuk szíve, ÍGY, csak a gyermekükért tud dobogni! Különösen akkor, ha a gyermek szenved, bajban van... Már pedig egy kisfiú, ha úgy születik, hogy egyáltalán nem hall, nagyon nagy bajban van! Nemcsak az édesanyja szavát nem hallja, hanem a világ más zajait sem, a zenét, a dalt, a madárcsicsergést.... és nem hallja a veszélyre figyelmeztető zajokat sem, egy autó közeledtének suhanó zaját, a fék visító csikorgását sem... Abban a pillanatban, amikor Anyuval közli egy orvos, hogy a gyermeke hallásával nincs minden rendben, Anyu szíve először összeszorul.... de aztán hevesebben kezd verni, és harcolni kezd a világgal - a gyermekéért!

Így történt ez a brit Sarah Iverneevel is, akinek a kisfia, Freddie hallássérülten születetett. Sarah anyu mindent megtett azért, hogy Freddie-t megtanítsa beszélni - mert a legtöbb ember, aki süketnémának hiszünk, nem lenne néma, ha hallaná a szavak zenéjét, tudtátok? Sarah is azért igyekezett, hogy legalább szólaljon meg Freddie, ha már hangsúlyozni nem tud, mivel nem hallja a szavak zenéjét, a hangsúlyunk lejtését, így nem érzékeli sem a kedvességet, sem a haragot még a hanglejtésünkben sem... Orvostól orvosig járt, míg annyit el tudtak érni, közösen, hogy számtalan tortúra, fájdalmas kezelések, és nagyon sok törődés, odafigyelés után megfelelő (méregdrága!) hallókészülékkel elkezdhette az iskolát, hasonló korú gyerekek közé mehetett. Nagy szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy Freddie az egyik fülére hallott valamennyire, így hallókészülékkel nem szorult csupán a jelbeszédre. De az élet, mint azt már régóta tudjuk bizony nem az a kifejezett habos torta, különösen nem az hallássérült kisfiúk számára... Mert bizony az iskolában a hallókészüléke, a mássága miatt nap mint nap csúfolták, gúnyolták, kifigurázták a társai... Egy napon, mikor már ki tudja hanyadszor sírva, testileg-lelkileg összeomolva jött haza az iskolából, Sarah anyu szíve a szokottnál is nagyobbat dobbant. Csendben leült és műanyag gömbökből, pálcikákból, matricákból összerakott néhány apró kütyüt. Majd a kincsekkel feldíszítette a kisfiát...

Így:

Sok-sok hasonló fülbevaló került ki Sarah anyu keze alól:

Freddie azután így ment iskolába:

A tininindzsa teknőc láttán a gyerekek úgy eltátották a szájukat, hogy még csúfolódni is elfelejtettek! Sőt! Látva Freddie Batmanes és más szuperhősős "fülbevalóit" ők is hallókészüléket szerettek volna hordani... A történet úgy folytatódott, akár a mesében: Freddiet befogadták, Sarah hallókészülék dizánjai kapósak lettek szerte a világon, gazdaggá téve ezzel a családot! 

Minden jó, ha a vége jó - mondhatnánk, hiszen Sarah és Freddie élete teljessé, boldoggá vált, történetük a neten bejárta a világot...

DE!

Sajnos, Freddien kívül sok-sok hallássérült kisfiú és kislány él még a világon és így Magyarországon is! A hallássérültek élete nemcsak a fokozott pszichés teher miatt nehéz, hanem drága is. A történet kapcsán utána néztem, mennyibe kerül egy hallókészülék Magyarországon. Az árak széles skálán mozognak, a hivatalosan elfogadott ár 200 ezer és 1 millió forint között van. Az audiológusok szerint érdemesebb a drágábbat választani, mert egy-egy hallókészülék nem egy napra, egy hétre való, cserélgethető csecsebecse, hanem olyan segédeszköz ami évekre élhetővé, főleg hallhatóvá!!! teszi a rászoruló ember életét, annak neszeit, zörejeit. A drágább készülékek pedig többet tudnak, pontosabb finomhangolással igazíthatók az egyénhez. Magyarországon, hat évente ad hozzájárulást a TB egy hallókészülék vásárlásához. Hogy milyen feltételek mellett és pontosan mennyit az ITT  (katt) olvasható.

Találtam a kínálatban csinos kis készülékeket, de Sarah Ivernee dizánjaihoz hasonlókat nem. Viszont találtam mást, ami nagyon elkeserítő! Se szeri se száma az olcsó 5-10-20 ezer forintos hallókészülékeket kínáló oldalaknak... Egy-egy ilyen készülék semmi másra nem jó, csak pénz kidobására - na meg kiszolgáltatott, szerencsétlen emberek lehúzására! Ugyanis még a TB által támogatott készülékért is több mint 40 ezer forintot kell fizetnie a rászoruló betegnek és akkor még a hozzátartozó elemek, tisztitószereket árait még nem is számoltuk! Így könnyen csőbehúzhatók a kispénzű rászorulók "óccsó, de jóóóóó" ajánlatokkal....

Értem én, régóta a pénz imádata és a szerzésének öröme hatja át az életünket, azért az több mint riasztó, hogy sokakat semmi aljasságtól nem riaszt vissza semmi. Jó érzés, empátia, morál...

Talán, ha a fogyasztóvédelmi hatóságok fokozottabb figyelemmel kísérnék az ilyen lehúzós netes kínálatokat, ráadásul a büntetések is ennek arányában lennének kiszabva, még a Sarah-féle dizájnos fülhallgató sem lenne elérhetetlen a sérült embereknek...

Talán még teljes, gondtalan életük is lehetne, boldogságban, szeretetben.....

Akár úgy is, ahogy arról Kulka János énekel...

Hallga csak!

Voltam már vagy annyi, szóval már nem gyerek,  amikor életem egyik legcsodálatosabb ajándékát kaptam karácsonyra a Keresztanyámtól. Szégyenlősen tette le a tálalóra a selyempapírba burkolt valamit, ami nem volt nagyobb, mint egy torta. Csak állt, kigombolt kabátban, a "megyek már, csak felugrottam, hogy ezt odaadjam.." sietősségével egyik-lábáról a másikra billenve. De a szemével sürgetett: "Bontsd ki, bontsd már ki!" Egy mozdulattal húztam le a selyempapírt és a látványtól a lélegzetem is elállt. A tortalapnyi tálcán ott volt egy egész mese! Mit egy mese! Egyszerre három is... Ott Jancsi és Juliska a Vasorrú bábával meg az ő mézeskalács házikójával, de ott volt Bambi az erdő szélén, és odaképzelhettem Öreg nénét meg az őzikéjét és a Mátra-alji gyerekeket is..

Igen!!!!!!!!!!

Mézeskalács házikót kaptam, ami annyira, de annyira tökéletes volt... Hó borította tetjéről kicsiny jégcsapok lógtak, az udvar kerítésénél őzike álldogált, fehér pötyökkel a hátán. A kertkapuban két kisgyerek, egy fiú meg egy lányka, a ház ajtajában Anyóka, vagy ha úgy akartam maga a Vassorrú bába.. fenyőfák, girlandok, színesen csillogó ablakok... Belekáprázott a szemem, a szívem, a lelkem.. és az illata! A semmihez sem hasonlítható méz-fahéj-szegfűszeg fűszeres illata betöltötte a lakást... - Még friss - mondta a Keresztanyám - éppen előttem tette fel még a kéményt a cukrász... Mit szólsz?....

Szavam nem volt, csak könnyem. Rögtön elhatároztam, hogy azon a karácsonyon a házikó lesz az ünnepi asztal dísze, ezzel az este fénypontja is. A szent estéig még hátralévő napokon gyönyörködve óvtam a szépséget mindentől, fénytől, melegtől, huzattól, rossz szótól...

......ésssss! Felvirradt a nagy nap. Sütöttem, főztem, sürögtem-forogtam... Magam sem hittem,  váratlanul minden klappolt. A fa szépen belefért a karácsonyfa talpba, nem görbült, nem akart eldőlni, az égők égtek, nem gabalyodtak, a zserbó és a hal pedig nem égett oda, szóval... Jöhetett a család, jöhetett az este.. s a terített asztalnál, jöhetett az est fénypontja, az ünnepi asztal dísze, a mesék valósággá vált mézeskalács házikója... Azaz jöhetett volna.. mert amikor érte mentem, hogy bevigyem, döbbentem kellett látnom, hogy enyhén szólva, átalakult.. mintha megkopaszodott volna. Nem volt teteje.. a gyerekek szépen leeszegették az illatos, habcsók havas cserepeket... álltak a tálcán a falak, az árva fenyő, az árva őzike, az árva gyerekek a kert kapuban, s az árva öreg nénike az ajtóban... Ez a házikó már bizony nem mesélt... romokban volt. A varázs oda lett, de a karácsony mégiscsak karácsony menteni kellett a menthetőt. Hirtelen ötlettel egy marék szaloncukrot dobtam a házikó belsejébe, s úgy tettem az asztalra. - Ez direkt ilyen - mondtam a családnak. - Innen könnyen lehet majd szemezgetni a szaloncukrot, nem kell rángatni a fát! - Anyám a "tudom, amit tudok" fintorával a szája sarkában jegyezte meg: - Praktikus.. de a kilencvenéves nagymamám tényleg örült neki, hogy onnan lehet kivenni a szaloncukrot. El is fogyott mindegy szemig a cukorka, a mézeskalács házikó is az utolsó morzsáig, mire véget ért a december. Ezt a történetet csak azért meséltem el, mert ha otthon készítünk mézeskalács házikót, akkor a legjobban a tetejét tudjuk variálni, azzal tehetjük egyedivé. Készíthetjük a cserepeket csokoládé kockákból, mint ez itt:

Vagy ostya korongokból, fagyis tölcsérből, kavics cukorból mint ez itt:

Nem olyan nagy ördöngösség mézeskalács házikót készíteni. Liszt, vaj, fahéj, szegfűszeg kell hozzá és persze MÉZ! - ha lehet, akácméz. Körbe néztem kicsit a piacokon, lehet kapni sok helyütt, az akácmézből 1 kiló 2400 forintért kapható, de van félkilós kiszerelésben is.

Pontos leírást a neten sok helyen találhatunk a mézeskalács készítéséről. Magam az apróséf.hu ajánlanám, ahol a mézeskalács készítése videón is elérhető, kész sablonok is letölthetők a házikó elemeiről, a mézes tészta "kiszabásához".

Hosszú hónap a december, van még bőven időnk az elkészítésére. Bármikor hozzáfoghatunk , amikor időnk engedi a nagy ünnepi készülődésben! Ugyanis a mézeskalácsnak van egy nagyon jó tulajdonsága, nem romlik el, sőt! minél tovább áll, annál puhább lesz! Ha egy mód van rá, ne hagyjuk ki. A gyerekek nagy örömmel segítenek a készítésében, sokszor még ügyesebbek is mint a mama vagy a nagymama. A közös mézeskalács készítés illata egy életen át elkíséri őket, mint ahogy mi is őrizzük a gyerekkorunk, az otthonunk illatait... Családunk tagjai, párunk, gyerekeink - bárhova veti is őket sorsuk a világban, ha valahol valamikor megérzik az illatát, azonnal a család s az otthon ünnepe jut majd az eszükbe...

Ha esetleg nem sikerül olyan művészire, mint egy cukrász remekműve? Annyi baj legyen! Az akkor is mézeskalács házikó lesz, és a legszebb a világon, nekünk, hiszen a MIÉNK! Csak arra vigyázzunk, nehogy olyan finom legyen édes-mézes házikónk teteje, hogy idő előtt megegyék!

Bíztató mosollyal üzenem mindenkinek: Hajrá, december!

Zsenik ha találkoznak - egy kép beszédesebb mindennél...

A kép alkotója: Mátrai István grafikus

Hurrá! A mai naptól - még ha nincs is annyira hideg - már belevethetjük magunkat a tél örömeibe, teljes hévvel, lendülettel!

Korizhatunk!

Na, azért attól nem kell tartania annak, aki nagy örömében mindjárt a dupla Lutz-al próbálkozik, vagy hogy is hívják ezt a jeges figurát, mint a képen látható ifjú hölgy, mert műjégen ez nem fordulhat elő! A természetes vizeink pedig egyelőre, még csak hidegek, de nem jegesek. A korcsolyázás örömeinek a Városligeti Műjégpályán hódolhatunk, ami mától fogadja a tél egyik legkedveltebb sportjának szerelmeseit! A hírek szerint, idén nyáron elvégezték a Műjégpálya hűtéstechnológiai rendszerének bővítését, ennek köszönhetően a pálya hűtőberendezése az eddigieknél hatékonyabban tudja majd kezelni a szélsőséges időjárás okozta üzemeltetési nehézségeket - adták az MTI és így mindannyiunk tudtára a fővárosi önkormányzat. Megtudhattuk azt is, hogy hosszabb nyitvatartással, változatlan jegyárakkal várja a vendégeket a műjégpálya, a korábbi évek gyakorlatától eltérően korábbi időpontban, már november 25-től!

Aki teheti, induljon útnak, ide:

Friss levegő, sima jég, bérelhető korcsolyacipők, felújított, megszépített épület fogadja a látogatókat.

Szinte hihetetlen, hogy a műjégpálya immár száznegyvenöt(!) éve fogadja a korcsolyázás kedvelőit, hiszen 1870. január 29-én, maga Rudolf főherceg adta át a székes főváros lakóinak. Akkoriban sehol a világon nem volt még ilyen nagy, összefüggő fedetlen jégpálya. Az akkori történésekről ezt olvashatjuk a retroblog.blogspot.hu portálon:

"A Városligeti Műjégpálya 1870. január 29-én kezdte meg a korcsolyázó tömeg fogadását, mikor is Rudolf koronaherceg ünnepélyesen megnyitotta kapuit. A jégpálya megnyitását az 1869. november 12-én a Duna parti Steingasser (Petőfi) kávéház kártyatermében megalakult Pesti Korcsolyázó Egylet tette lehetővé, aki hosszas és kitartó közbenjárás után engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy a Városligeti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítson ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben tragikus módon leégett. Ezt követően a városvezetés végleges engedélyt adott az új épület megépítésére, ami pár éven belül fel is épült Lechner Ödön építész keze alól kikerült tervek alapján. A megnyitó után nagy lendülettel indult útjára a korcsolyások élete. A főépület díszes nagytermében csodálhatta meg a közönség a pazar kilátást. A legalsó szinten működött a korcsolyakötő helység, míg fenn a melegedő és a zenekari terem kapott helyett. Óriási lelkesedés kísérte a korcsolyázást a pestiek között, így a megnyitás utáni hetedik évben felmerült a bővítés kérdése. A kivételes lelkesedést az is indokolta, hogy ekkoriban sehol a világon nem volt még ekkora összefüggő nyitott jégpálya, mint a budapesti Városligeti. 1895-ben Francsek Imre tervei alapján neobarokk stílusú új épületet emeltek, és az építkezéssel egyidejűleg megkezdődtek a tó szabályozási munkálatai is."

Egy réges régi kép, a kezdetek kezdetéről:

....hogy hány és hány barátság kötődött korizás közben, hány szerelem kezdődött a jégen suhanással, vagy urambocsá' éppen botladozással a Városligeti Műjégpályán a sok-sok év alatt, azt össze se lehetne számolni! ( Hiszen, nem nem nehéz szerelembe esni ott, ahol a jégvarázs mellé még szerelmes dalt is küldhetett bárki a kedvesnek! "Szív küldi szívnek" szolgáltatás is létezett, a kért szám névre szólóan hallható volt a pálya mikrofonjaiból!) Azt nem tudhatjuk pontosan, hogy a jégen szövődött szerelmek közül hány végződött házassággal... Azt talán könnyebb lenne kiszámolni, hogy a párok közül, volt-e olyan, akik megismerkedésük színhelyén esküdtek örök hűséget egymásnak! Mert van ám erre is lehetőség, a műjégpálya dísztermében....

..kávézójában...

Azt sem szabad kihagyni, hogy a lakodalmas násznép a teraszra kilépve gyönyörködhet a szemben lévő Vajdahunyad várában, a jégen korcsolyázókban, akik között megszámlalhatatlanul sok a törzsvendég, a korcsolyázás, a jégtánc szerelmese! Akadnak olyanok is, akik ott próbálják leutánozni a jég csillagainak művészetét!

Mert a korcsolyázás nemcsak gyönyörű, hanem igazán művészi sport is! Igazolja ezt a világversenyek óriási, máig töretlen népszerűsége!

A huszadik század közepén, a hatvanas években a jég koronázatlan királynője és királya Ludmilla Belouszova és partnere Oleg Protapopov volt. Ők ketten, hosszú éveken át vittek mindent: olimpia aranyat, európa- és világbajnoki címet! Megérdemelten, utolérhetetlenek voltak!

Csodás ez a harmónia, ezek a biztos lépések, a csúszós jégen!

Még ma is aktívan korcsolyáznak! Nem olyan régen résztvettek a jég művészeinek 2015. évi gáláján:

Ekkor Oleg Protapopov 83 éves volt, Ludmilla Belouszova pedig éppen most, néhány nappal ezelőtt, november 22-én töltötte be a 80. életévét!

Nézem, csak nézem.... Hihetetlen a két idős ember könnyedsége, hogy még most is, ennyi idősen is képesek gyönyörködtetni bennünket!

Korizzunk! - ha tehetjük, lám'csak: érdemes!

Ugye??????

Van olyan magyar ember, aki ne tudná mit lát a képen?

Biztos, hogy nincs! Az Erzsébet hídat látjuk, a magyar főváros, Budapest, egyik gyöngyszemét, talán legszebb hídját! Több mint félévszázaddal ezelőtt, 1964. november 19-én adták át az újjáépített hídat építői a forgalomnak. Így ma nemcsak névnapját, hanem születésnapját is ünnepli hídjaink egyik "hölgye" az Erzsébet híd. Ötvenegyéves, ami a hídak életkorát tekintve - nem is olyan sok! Éppen hogy csak kilépett a bakfis korból..

Igazi születésnapja ugyan nem ma lenne, mert eredetileg 1903-ban adták. Így szól az Erzsébet híd "életrajzának" első fejezete, a történetírók szerint:

"A népszerű Habsburg királynőről, Sissiről (Erzsébet királyné) elnevezett híd az egyetlen budapesti híd, melyet nem lehetett rekonstruálni a II. Világháborút követően, így új épült helyette. A régi Erzsébet híd születésekor sehol másutt nem létezett hasonlóan nagy fesztávolságú, mederpillér nélküli lánchíd a földkerekségen. A híd építése 1897-ben kezdődött és 1903-ban avatták fel. A 290 méter nyílású híd egészen 1926-ig volt a világ legnagyobb nyílású lánchídja."

A 20. század elején történt átadáskor, egy korebeli képeslap tanúsága szerint így nézett ki:

Nagyon szép volt, akkor is!

DE!

Közbejött a II. világháború, s a menekülő német csapatok 1945. január 18-án felrobbantották... Éppen úgy, mint a magyar főváros minden hídját...

A költő Illyés Gyula a háborút követő napokban, így írt erről a szörnyűségről, Hidak cínű versében:

A legszomorúbb látvány
ez volt: a betörött
gerincű néma hidak
a két város között,

ahogy feküdtek sorban,
mint leölt állatok
a bűnben és mocsokban
ők, az ártatlanok.

Óriás mészárszékre
kelt vörösen a nap:
a szem azt hitte: vérük
a napfestette hab,

ahogy hevertek, holtan,
lehulltan, miután
kínjukban felugortak
azon az éjszakán.

Lesz kor, hogy talpraállnak,
hátukat megvetik
s te – akkor ez lesz álmod –
uszítva intsz nekik: 

 üvöltsenek bosszúért
és ágaskodjanak,
mert mi a rend, ha mindig
ő tűr, az áldozat?

De ők csak állnak, állnak
(egy tagjuk nem remeg)
a futó folyam és a
futó idő felett!  

A háború után egyetlen hídunk sem maradt állva...

Az 1945-ben felrobbantott híd annyira megrongálódott, hogy a régi híd újjáépítése helyett 1960-ban megkezdődött az új Erzsébet híd építése. Így Sávoy Pál tervei alapján egy kábelhíd épült, a régivel azonos nyomvonalon, melyet 1964-ben adtak át. a forgalomnak. A régi, kijavított pilléreken áll, de útpályája szélesebb lett, ugyanis a járdákat a függesztőkábeleken kívülre helyezték."

 Így nyerte el mai formáját az újjáépítés négy éve alatt, az a hídunk ami kizárólag magyar szakemberek munkája! Magyar mérnök tervezte, magyar munkások gyártották le az elemeit, a Ganz-Mávag csarnokaiban, s magyar hídépítők szerelték össze, varázsolták újjá..

A híd teste - építés közben

A Ganz Mávag csarnokában hegesztik egyik szerkezeti elemét

Itt már a kábelek kifeszítve, de a híd teste még építésre vár..

....éssssss!

Ilyen lett:

Gyönyörködjünk benne, ma Erzsébet napon, s kívánjunk legszebb hídunknak is boldog névnapot (és újjászületés napot!), mint az Erzsébet nevet viselő ismerőseinknek, szeretteinknek, hiszen ő is hozzánk tartozik, mint Budapest egyik legforgalmasabb hídja s egyben ékköve!

(fotók: Fortepan, Google)