netlesen

Zsenik ha találkoznak - egy kép beszédesebb mindennél...

A kép alkotója: Mátrai István grafikus

Hurrá! A mai naptól - még ha nincs is annyira hideg - már belevethetjük magunkat a tél örömeibe, teljes hévvel, lendülettel!

Korizhatunk!

Na, azért attól nem kell tartania annak, aki nagy örömében mindjárt a dupla Lutz-al próbálkozik, vagy hogy is hívják ezt a jeges figurát, mint a képen látható ifjú hölgy, mert műjégen ez nem fordulhat elő! A természetes vizeink pedig egyelőre, még csak hidegek, de nem jegesek. A korcsolyázás örömeinek a Városligeti Műjégpályán hódolhatunk, ami mától fogadja a tél egyik legkedveltebb sportjának szerelmeseit! A hírek szerint, idén nyáron elvégezték a Műjégpálya hűtéstechnológiai rendszerének bővítését, ennek köszönhetően a pálya hűtőberendezése az eddigieknél hatékonyabban tudja majd kezelni a szélsőséges időjárás okozta üzemeltetési nehézségeket - adták az MTI és így mindannyiunk tudtára a fővárosi önkormányzat. Megtudhattuk azt is, hogy hosszabb nyitvatartással, változatlan jegyárakkal várja a vendégeket a műjégpálya, a korábbi évek gyakorlatától eltérően korábbi időpontban, már november 25-től!

Aki teheti, induljon útnak, ide:

Friss levegő, sima jég, bérelhető korcsolyacipők, felújított, megszépített épület fogadja a látogatókat.

Szinte hihetetlen, hogy a műjégpálya immár száznegyvenöt(!) éve fogadja a korcsolyázás kedvelőit, hiszen 1870. január 29-én, maga Rudolf főherceg adta át a székes főváros lakóinak. Akkoriban sehol a világon nem volt még ilyen nagy, összefüggő fedetlen jégpálya. Az akkori történésekről ezt olvashatjuk a retroblog.blogspot.hu portálon:

"A Városligeti Műjégpálya 1870. január 29-én kezdte meg a korcsolyázó tömeg fogadását, mikor is Rudolf koronaherceg ünnepélyesen megnyitotta kapuit. A jégpálya megnyitását az 1869. november 12-én a Duna parti Steingasser (Petőfi) kávéház kártyatermében megalakult Pesti Korcsolyázó Egylet tette lehetővé, aki hosszas és kitartó közbenjárás után engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy a Városligeti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítson ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben tragikus módon leégett. Ezt követően a városvezetés végleges engedélyt adott az új épület megépítésére, ami pár éven belül fel is épült Lechner Ödön építész keze alól kikerült tervek alapján. A megnyitó után nagy lendülettel indult útjára a korcsolyások élete. A főépület díszes nagytermében csodálhatta meg a közönség a pazar kilátást. A legalsó szinten működött a korcsolyakötő helység, míg fenn a melegedő és a zenekari terem kapott helyett. Óriási lelkesedés kísérte a korcsolyázást a pestiek között, így a megnyitás utáni hetedik évben felmerült a bővítés kérdése. A kivételes lelkesedést az is indokolta, hogy ekkoriban sehol a világon nem volt még ekkora összefüggő nyitott jégpálya, mint a budapesti Városligeti. 1895-ben Francsek Imre tervei alapján neobarokk stílusú új épületet emeltek, és az építkezéssel egyidejűleg megkezdődtek a tó szabályozási munkálatai is."

Egy réges régi kép, a kezdetek kezdetéről:

....hogy hány és hány barátság kötődött korizás közben, hány szerelem kezdődött a jégen suhanással, vagy urambocsá' éppen botladozással a Városligeti Műjégpályán a sok-sok év alatt, azt össze se lehetne számolni! ( Hiszen, nem nem nehéz szerelembe esni ott, ahol a jégvarázs mellé még szerelmes dalt is küldhetett bárki a kedvesnek! "Szív küldi szívnek" szolgáltatás is létezett, a kért szám névre szólóan hallható volt a pálya mikrofonjaiból!) Azt nem tudhatjuk pontosan, hogy a jégen szövődött szerelmek közül hány végződött házassággal... Azt talán könnyebb lenne kiszámolni, hogy a párok közül, volt-e olyan, akik megismerkedésük színhelyén esküdtek örök hűséget egymásnak! Mert van ám erre is lehetőség, a műjégpálya dísztermében....

..kávézójában...

Azt sem szabad kihagyni, hogy a lakodalmas násznép a teraszra kilépve gyönyörködhet a szemben lévő Vajdahunyad várában, a jégen korcsolyázókban, akik között megszámlalhatatlanul sok a törzsvendég, a korcsolyázás, a jégtánc szerelmese! Akadnak olyanok is, akik ott próbálják leutánozni a jég csillagainak művészetét!

Mert a korcsolyázás nemcsak gyönyörű, hanem igazán művészi sport is! Igazolja ezt a világversenyek óriási, máig töretlen népszerűsége!

A huszadik század közepén, a hatvanas években a jég koronázatlan királynője és királya Ludmilla Belouszova és partnere Oleg Protapopov volt. Ők ketten, hosszú éveken át vittek mindent: olimpia aranyat, európa- és világbajnoki címet! Megérdemelten, utolérhetetlenek voltak!

Csodás ez a harmónia, ezek a biztos lépések, a csúszós jégen!

Még ma is aktívan korcsolyáznak! Nem olyan régen résztvettek a jég művészeinek 2015. évi gáláján:

Ekkor Oleg Protapopov 83 éves volt, Ludmilla Belouszova pedig éppen most, néhány nappal ezelőtt, november 22-én töltötte be a 80. életévét!

Nézem, csak nézem.... Hihetetlen a két idős ember könnyedsége, hogy még most is, ennyi idősen is képesek gyönyörködtetni bennünket!

Korizzunk! - ha tehetjük, lám'csak: érdemes!

Ugye??????

Van olyan magyar ember, aki ne tudná mit lát a képen?

Biztos, hogy nincs! Az Erzsébet hídat látjuk, a magyar főváros, Budapest, egyik gyöngyszemét, talán legszebb hídját! Több mint félévszázaddal ezelőtt, 1964. november 19-én adták át az újjáépített hídat építői a forgalomnak. Így ma nemcsak névnapját, hanem születésnapját is ünnepli hídjaink egyik "hölgye" az Erzsébet híd. Ötvenegyéves, ami a hídak életkorát tekintve - nem is olyan sok! Éppen hogy csak kilépett a bakfis korból..

Igazi születésnapja ugyan nem ma lenne, mert eredetileg 1903-ban adták. Így szól az Erzsébet híd "életrajzának" első fejezete, a történetírók szerint:

"A népszerű Habsburg királynőről, Sissiről (Erzsébet királyné) elnevezett híd az egyetlen budapesti híd, melyet nem lehetett rekonstruálni a II. Világháborút követően, így új épült helyette. A régi Erzsébet híd születésekor sehol másutt nem létezett hasonlóan nagy fesztávolságú, mederpillér nélküli lánchíd a földkerekségen. A híd építése 1897-ben kezdődött és 1903-ban avatták fel. A 290 méter nyílású híd egészen 1926-ig volt a világ legnagyobb nyílású lánchídja."

A 20. század elején történt átadáskor, egy korebeli képeslap tanúsága szerint így nézett ki:

Nagyon szép volt, akkor is!

DE!

Közbejött a II. világháború, s a menekülő német csapatok 1945. január 18-án felrobbantották... Éppen úgy, mint a magyar főváros minden hídját...

A költő Illyés Gyula a háborút követő napokban, így írt erről a szörnyűségről, Hidak cínű versében:

A legszomorúbb látvány
ez volt: a betörött
gerincű néma hidak
a két város között,

ahogy feküdtek sorban,
mint leölt állatok
a bűnben és mocsokban
ők, az ártatlanok.

Óriás mészárszékre
kelt vörösen a nap:
a szem azt hitte: vérük
a napfestette hab,

ahogy hevertek, holtan,
lehulltan, miután
kínjukban felugortak
azon az éjszakán.

Lesz kor, hogy talpraállnak,
hátukat megvetik
s te – akkor ez lesz álmod –
uszítva intsz nekik: 

 üvöltsenek bosszúért
és ágaskodjanak,
mert mi a rend, ha mindig
ő tűr, az áldozat?

De ők csak állnak, állnak
(egy tagjuk nem remeg)
a futó folyam és a
futó idő felett!  

A háború után egyetlen hídunk sem maradt állva...

Az 1945-ben felrobbantott híd annyira megrongálódott, hogy a régi híd újjáépítése helyett 1960-ban megkezdődött az új Erzsébet híd építése. Így Sávoy Pál tervei alapján egy kábelhíd épült, a régivel azonos nyomvonalon, melyet 1964-ben adtak át. a forgalomnak. A régi, kijavított pilléreken áll, de útpályája szélesebb lett, ugyanis a járdákat a függesztőkábeleken kívülre helyezték."

 Így nyerte el mai formáját az újjáépítés négy éve alatt, az a hídunk ami kizárólag magyar szakemberek munkája! Magyar mérnök tervezte, magyar munkások gyártották le az elemeit, a Ganz-Mávag csarnokaiban, s magyar hídépítők szerelték össze, varázsolták újjá..

A híd teste - építés közben

A Ganz Mávag csarnokában hegesztik egyik szerkezeti elemét

Itt már a kábelek kifeszítve, de a híd teste még építésre vár..

....éssssss!

Ilyen lett:

Gyönyörködjünk benne, ma Erzsébet napon, s kívánjunk legszebb hídunknak is boldog névnapot (és újjászületés napot!), mint az Erzsébet nevet viselő ismerőseinknek, szeretteinknek, hiszen ő is hozzánk tartozik, mint Budapest egyik legforgalmasabb hídja s egyben ékköve!

(fotók: Fortepan, Google)

Két nappal a soha meg nem élt terortámadás után, ami Európa szívét, Párizst érte - döbbent félelem súlyos felhői takarják el az eget, a mi Európánk kék egét...

Ki hitte volna, hogy a balszerencsésnek hitt péntek 13.-a akkorát üt, terrorista fegyverekkel, hogy nemcsak Európa - a világ is beleremeg?

Európa felsikoltott...

Van, aki már a III. Világháborúról beszél...

Pedig a második világháború iszonyata még itt lebeg fölöttünk, akár a mostani baljós felhők, még élnek azok közül sokan, akik átélték, a borzalmakat, mikről a költő, Radnóti Miklós, 1944. május 19-én így írt...

Töredék (Hungarian)

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

*****

Fragment (English)

I lived upon this earth in such an age

when man was so debased he sought to murder

for pleasure, not just to comply with orders,

his faith in falsehoods drove him to corruption,

his life was ruled by raving self-deceptions.

..ő már nem élte meg a háború végét, pedig egy év múlva, 1945. május 8-án véget ért a háború, az emberek a romokból újra élhető világot építettek... Sítva, nevetve, könnyezve, verítékezve - egy még szebb világot... Szebbet, mint ami valaha is volt...

Vigasztalódj Európa, mert félelemben nem lehet élni, ébredezzünk, kezdjünk el gyógyulni, újra hinni - mert van miért...

Nézzétek csak, hallga csak..

"

ér

Párizs - a fény, a szerelem városa mára elsötétült...

Az Eiffel torony fényeit eloltották...

Párizs és Európa fél...

Szóljon egy pici nő, a franciák egyik legnagyobb művészének himnusza - ezúttal nemcsak a szerelemért, hanem a békéért, Párizsért, a franciákért - mindannyiunkért...

Imádkozzunk a halottakért és az ott élőkért...

Okos emberek, tanult emberek mondják (de tudjuk mi magunk is) él bennünk egy gyermek, az a gyermek akinek születtünk, legyünk akár matuzsálemi korban, akkor is!

Kutatják is százféle módon, a viselkedésünket, mimikánkat, gesztusainkat, testbeszédünket, hogy melyik hogyan, miben változik az életünk során az évek múlásával. Hosszú, komoly tanulmányok születtek arról, hogyan sérült gyermeki énünk, akkor, amikor... anyu ránk szólt, apu meg hagyta, a nagyi meg még a popsinkra is ütött, ha nyelvet öltöttünk rá! Tanfolyamok sokaságán tanulhatjuk meg előhívni a bennük rejtőző gyermeket, aztán elkezdhetjük mi magunk gyógyítgatni, felnőttként, a gyermeki sebeinket...

Hogy nem sikerül, pedig mi mindent megtettünk, még a méregdrága tanfolyamok díját is kipengettük?

Na, itt a gond! Mert bizony vannak olyan gesztusaink, pózaink, fintoraink amiket életünk végéig viselnünk, cipelnünk kell ha akarjuk, ha nem!

Ne is küzdjünk ellene, mert minek? Ettől vagyunk mi, azok, akik: önmagunk!

Érdekes fotósorozatot tartalmazó videót készített az olaszországi VideoNews24. portál, amit a videomegosztón is közzétett. A világ különböző részein élő embereket kért meg arra, hogy keresgéljenek a családi fotóalbumokban. Hasonlítsanak össze gyerekkori képeket, több évvel később készültekkel, s ha találnak olyat, amin ugyan olyan fintor, póz, helyzet szerepel, mint egy-egy felnőttkori képükön, küldjék el nekik...

Az összehasonlítás lenyügőző és komoly bízonyíték arra, hogy nem bújhatunk ki a saját bőrünkből!

Érdemes megnézni, aztán otthon, a saját képeink közt keresgélni! Tuti, hogy találtok hasonlót - én  találtam!

Hihetetlenül nagy öröm volt, hogy én, ÉN vagyok még ma is!

Több mint ötven éven át a nők bálványa volt a filmkockákon és az életben egyaránt Alain Delon, francia filmszínész! 1935. november 8-án született, a franciaországi Seauxban.  így éppen ma tölti be 80. életévét! Játszott szórakoztató közönség filmekben éppúgy, mint a filmtörténelem örökérvényű művészi alkotásaiban. A Rocco és fivéreiben nyújtott alakításával indult be igazán színészi karrierje az 1950-es évek végén. Számtalan filmje közül a legismertebbek az Egy zsaru bőréért, a Borzalino, a Vörös és fekete... Valamint ő volt a máig legjobb Zorro, akit még Antonio Banderas sem tudott überelni!

A fenti képen Delon még fénykorában, itt pedig napjainkban, 80 évesen!

Még ma is nagyon, de nagyon jól néz ki!

Íme:

Számos kitüntetése közül a legbüszkébb a Francia Becsületrendre.

Megérdemelte - megdolgozott érte!

Isten éltesse!

Valósággal gágog a Net! Komolyan! Napi kóborlásaim közben bármelyik online portálra kukkantottam be, libák fogadtak! Képen, videón, írott történetekben.... Még szerencse, hogy ebben a virtuális világban azért nem annyira úgy történnek az események, mint a valóságban, mert akkor a nagy bekukucskálások közepette én is megjárhattam volna a libákkal, akár úgy, mint ez a postás!

Figyeljétek csak:

Köztudott ugyanis a libákról, hogy majdnem olyan jó házőrzők, mint a kutyák! Gondoljunk csak a történelemben is feljegyzett capitóliumi libákra, akik gágogásukkal megmentették Rómát is!

(Akit érdekel a teljes történet ITT (katt) olvasható!)

Vigyázni kell velük, tanúsíthatom! Egyszer fiatalasszony koromban vendégsében jártam vidéken egy kedves családnál, akiknél a füves udvaron csirkék kapirgáltak, kacsák, libák totyogtak. Az udvarban az aprójószág között Gedi, a gúnár volt a főnök! Teljes nevén, Gúnár Gedeon, nevét természetesen nagy elődjéről Gőgős Gúnár Gedeonról kapta, aki címszereplő főhőseként immár majdnem ötven éve segít a kisiskolásoknak a betűk megismerésében, az olvasás megszerettetésében! Van-e aki akár gyerekként, akár szülőként ne találkozott volna ennyi idő alatt (1976-ban jelent meg először) ezzel a könyvvel?

Ismerős ugye? ( A Wikipédia ÍGY (katt) ír róla)

Visszatérve az én találkozásomra Gedivel, a gúnárral... Naná, hogy nem örült nekem, hiszen idegen voltam a háznál, ráadásul még a köreit is zavartam, mert odáig merészkedtem, hogy hátra sétáltam az udvar végébe, megcsodálni az orgonabokrokat és az éppen nyíladozó veteményes kertet. Mivel nem ijedtem meg eléggé attól, hogy előre nyújtott nyakkal, vészesen sziszegve kergetett, egy óvatlan pillanatban belecsípett a combomba. Mi tagadás, fájt! De az még csak hagyján! Estére be is lilult a csipés helye, jó tenyérnyi foltban a combomon! Na, kaptam én az uramtól! Életem párja nem igazán akarta elhinni, hogy egy liba "csípet" annyira, hogy így megcsípett! Joggal gondolta, hogy a combom csipkedése csak az ő privilégiuma! Hiába is magyarázgattam neki, hogy nem kellettem én a Gedinek. mert a tudósok szerint a libák közt a gúnár ugyan többnejűségben él, de ha már kiválasztotta a maga 4-5 asszonyát, akkor hűséges a családjához, más tojóval ki nem kezdene!

Na, félre a viccel, meg az én történeteimmel, térjünk vissza a Márton napra és a hagyományaira. A legenda szerint Szent Márton, aki Szombathelyen, akkori nevén Savariában született,  a középkor legnépszerűbb szentje volt. Népszerűségét a szegények oltalmazásával, védelmezésével, tanításával vívta ki. Annyira, hogy tömegek gyűltek össze azért, hogy püspökké válasszák! Küldöttség ment érte, de Szent Márton nem akart előkelőség lenni, ezért a lúdak óljába bújt. Azok pedig nagy gágogással, szárnycsapkodással elárulták búvóhelyét! De nagy valószínűséggel, nem ezért eszünk Márton napkor libát, hanem ennél jóval prózaibb okokból! Éppen erre az időre érik el a tavasszal kikelt kislibák a vágósúlyt. Ekkor lehet már májra hízlalni őket, kukoricadara tömésével. A magyar libamájnak, libatollnak nagy kereslete volt Európa szerte és a világban. A magyar libasült, sajátos fűszerezésével, raffináltan pikáns párolt lilakáposztával, hagymás krumplival előkelő helyen szerepel napjainkban is, még a világhírű Michellin csillagos éttermek kínálatában is!

Úgy szól a népi mondás: aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik... Igen ám, csak manapság ezt nem olyan könnyű betartani! Egy szép hízott, 7-8 kilós liba piaci ára meghaladja a tízezer forintot is, ezt meg ugye nem sokan engedhetik meg maguknak?

Azért, ügyesen meg lehet oldani azt a Márton napi lakomát! A legtöbb piacon és vásárcsarnokban 5-600 forintért lehet kapni egy kiló ugynevezett liba szárnytövet, ami kisebbfajta combocska. Nagyságától függően 6-8 darab fér bele a kilóba! Egy fej lila káposzta köretnek, meg krumpli,hagymával - alig több mint ezer(!!!) forintból kijön! Mennyei menűt tudsz varázsolni a Márton napi vacsora asztalra! Ha nagyon ki akarsz tenni magadért, vegyél egy liba far-hátat is. Készíts hagymás, májas, borsos, petrezselymes tölteléket, a far-hátat fektesd tepsibe, belsejébe halmozd a tölteléket és süsd meg! Majdnem olyan finom lesz, mint a legendás töltött libanyak!

Lakmározattok, egyetek Márton napján, akár libát libával is....

Ne aggódj, ezután már senki nem fog többé buta libának nevezni!

De ha igen, ne sértődj meg! A liba nem egy haszontalan állat, sőt nem is buta!

Nézd csak:

Borítékolható volt, hogy kitör a háború az új közétkeztetési rendelet - ismertebb nevén a menzareform nyomán az óvodák, iskolák házatáján. Nem is csodálkozom rajta, mert igen komoly változtatásokat követelnek a szabályok. Ízig-vérig, sőt! a sótlanságig korszerű, cukor-, zsír- és sóban szegény reformkonyhává kellett alakulniuk az ovik és az iskolák menzáinak. Szülők, konhyafőnökök és konyhalányok - egyformán bírálják. Mesterszakácsok és különféle táplálkozási szakértők a médiában - többféleképpen magyarázzák a rendelet előnyeit és hátrányait.

Egyre pörgősebben zajlik a só-show (mert mindenki főleg az ételek ízetlenségét, sótlanságát kifogásolja) tévében, rádióban, újságokban, iskolákban, utcákon, tereken és ami még szomorúbb, a kisgyermekes családok otthonában, napi szinten.

Azt a vitathatatlan tényt viszont mindenkinek tudomásul kellett vennie a szeptember óta eltelt két hónap tapasztalatai nyomán: a gyerekeknek nem ízlik a  reform kaja! Több kerül belőle a moslékos edénybe, mint a gyerekek gyomrába...

Mondhatnám, hogy finnyásak ezek a mai gyerekek - de nem tehetem, mert mi sem nagyon rajongtunk a menza kajáért. Bár voltak ott olyan ételek, amikre minden hajdani osztálytársam ellágyuló nosztalgiával emlékszik, mert azt az ízt azóta sem érezték olyan finomnak - mint például a sárgaborsófőzelék, a grízestészta, a tojáskrém, vagy a betűtésztás paradicsomleves! IGEN! Ez volt a sztár! Üzenni is lehetett vele! Az ügyesebb fiúk a levesből kihalászott tészta-betűkből még a legkedvesebb lány nevét is kitudták rakni! Úgy ám! Így, ni:

  Az én nevemet másodikban a Benes Laci rakta ki a 2./béből. Komolyan meghatódtam, csak aztán - ahogy az az ilyen nagy iskolai szerelmeknél már lenni szokott - a nagyszünetben az udvaron jól megrángatta a copfjaimat, így aztán hamar odalett a paradicsomleves varázsa...

Jaj, annak a levesnek, a menzainak ott a suliban, nemcsak varázsa volt, hanem íze is... Kicsit cukros, kicsit sós... olyan, olyan.... nagyon finom!

Úgy, hogy megértem én tökéletesen ezeket a mai gyerekeket! Mert a zsír, meg a cukor még csak hagyján, de a só???????  Sótlan étel? Ilyen még a mesében sincs... Illetve, dehogy!  VAN! Bizony, hogy van! Az egyik kedvenc magyar népmesénk éppen hogy a sóról szól!

Emlékeztek még az öregkirály legkisebbik lányára, aki apja kérdésére, hogy mennyire szereti őt a lányka,  azt a választ adta: annyira, mint az emberek a sót?

Ha nem, nézzétek csak meg újra a mesét! Nem hosszú! Érdemes!

Nos?

Valahogy nem jó a gyerekeinknek ez a sótlanság... Annál is inkább, mert az új közétkeztetési rendelet alkotói egy nagyon fontos dolgot elfelejtettek figyelembe venni, az egészségügyi szempontok mellett! Nevezetesen azt, hogy a szegénységben élő gyerekek, akik csak az iskolában juthatnak tartalmas ételekhez, éppúgy nem eszik meg az ízetlen, sótlan ételeket, mint azok a társaik, akiknek azért otthon van még mit enniük. Mi sem voltunk gazdagok, de emlékszem a Nagyi, csak úgy magától, előírások nélkül, a szüleitől kapott és tanult szokásjog alapján állította össze a családi étrendet. Pénteken - bár nem volt már ő sem nagyon vallásos - böjti napot tartottunk. Hús nem volt, legfeljebb hal, s a pénteki leves, mindig fokhagyma leves volt. Úgy mondta a Nagyi: giliszta-hajtónak... Nem szerettük, de megettük! A maradékot a kisállatok kapták, féregtelenítés okán. Felnőtt koromban tudtam csak meg, hogy a fokhagymának valóban féregtelenítő hatása van. A Nagyi bőven használt zöld fűszereket, petrezselymet, zeller levelét - mert vízhajtók... a vasárnapi bőséges ebéd, vacsora után a hétfői és keddi napok a tészták napjai voltak.... A Nagyi konyhájában rend volt és az ételeiben pedig benne volt minden, ami kellett, só, bors, paprika,szeretet... Megjegyzem, kilencvenhároméves koráig élt egészségesen a saját, fűszeres, népi konyháján és mi sem panaszkodhattunk sokat az egészségünkre...

Pedig a Nagyi nem volt egy művelt asszony, nem sokat tudott a reformétkezésről, az aktuális  gasztronómiai trendekről, (az új közétkeztetési rendelet hatályba lépését meg már nem érte meg...) - így nem tudhatta azt sem, amit én a neten kutakodva a só emberi szervezetre gyakorolt hatásáról olvastam:

"A só minden élőlény számára életfontosságú. Ez különösen érvényes asztmás, allergiás és autoimmun megbetegedésekre. Víz, kálium és só együttesen szabályozzák a szervezet vízháztartását. A víz a szállító szerepét betöltve a sejtek anyagcsere folyamatainál keletkező bomlástermékeket távolítja el. A sejten belüli vízháztartásért a kálium felelős, mennyiségbeli arányában. A növényvilágban is a gyümölcsök húsának keménysége a kálium által megkötött víztől függ. A napi ételeink sok káliumot tartalmaznak az elfogyasztott gyümölcsök és zöldségek formájában, de szinte sót alig. Ezért fontos a só mindennapos utánpótlása. Só vizet von el a sejtekből, így biztosítja a sejten kívüli vízháztartást. Szerveztünkben alapjában véve két "tenger" van az egyik a sejten belüli, a másik a sejten kívüli. Az egészségünk e két "tenger" egyensúlyától függ. Ezt tudjuk biztosítani elegendő víz bevitellel, káliumban gazdag gyümölcsök és zöldségek, valamint egy természetes só fogyasztásával."

(A teljes poszt ITT olvasható - katt)

Menzareform ide, menzareform oda lehet, hogy a rendelet alkotóit meg kellene hívni egy menza ebédre, ahogy a királyfi tette az öregkirállyal?

...éssssss! egyáltalán...

Mi legyen a népmesével? Most azt is át kellene írni????

Szerintetek?

(fotók: google)

Ha csöngetnek, kopognak - nyiss ajtót!

Nem mindig a postás jön, a felszólító levelekkel...

Na?????

Ha nem is Richard Gere áll majd az ajtóban, de a szíved választottja éppen jöhet, öltönyben, virággal ÉRTED!

Érted????