netlesen

...valóban csodálatos a világ!

Tartozom Lajcsinak. Na, nem pénzzel, dehogy! Néhány jó szóval... Nemcsak magam miatt, hanem néhány elesett ember helyett is, akiknek életük talán legszebb karácsonyát adta.

(A képen a kezdet, kezdetén látható - Galambos Lajos, Lagzi Lajcsi)

Még akkor is el kell mondanom ezt a történetet, ha pontosan tudom, hogy szeptember óta áram- és gázlopással, vesztegetéssel és ki tudja még mivel vádolva börtönben ül.

...hogy mi is történt az elmúlt három hónap alatt a lakodalmas zene koronázatlan királyával, az az origó írásaiból is megtudható. 

(A cikkek gyüjteménye ITT (katt) olvasható. Csak, hogy ne kelljen keresgélni és ne maradjon ki semmi fontos a nem éppen mindennapi történetből.)

Azt írtam,annak ellenére kell elmesélnem azt a karácsonyt, amit én is Lagzi Lajcsival tölthettem, hogy börtönben ül? Rosszul írtam!  Éppen azért kell - a sok rossz között ezt is elmesélni...

Pár évvel ezelőtt szociális munkásként dolgoztam a főváros egyik legnagyobb hajléktalan szállóján. A Fapadnak nevezett egység akkoriban (és még ma is) az utcán élő nincstelen nőknek adott ingyenes éjszakai szállást, meleg teát, szelet kenyeret, májkrémet, fürdési, mosási lehetőséget. Este hatkor nyitottuk az épület alagsorában elhelyezett sok ágyas, két nagy teremből és mellékhelyiségekből álló részleget, ami a háború alatt az intézmény óvóhelyeként és szenes pincéjeként üzemelt. Ebből lett kialakítva a melegedésre, viszonylagosan nyugodt pihenésre lehetőséget nyújtó szállás. Nem volt könnyű dolgunk... Nemcsak azért, mert minden kapunyitásnál a meggyötört arcokkal, riadt, üres tekintetekkel, a nyomorral, a kiszolgáltatottsággal, kilátástalansággal kellett farkasszemet néznünk.... Lehetetlen volt megszokni, hogy minden egyes ember körülöttünk két lábon járó, (mit járó!) lézengő tragédia. Mindegyikük élete belefért egy nagyobb nájlon szatyorba... Lehetetlen volt megszokni azt a tudatot is, hogy alig-alig tudunk (lehetőségek hiányában) segíteni egyiküknek, másikuknak visszatérni egy méltóbb életbe... Így, hát a szociális munkánk zöme, abban állt, hogy megpróbáljuk számukra azt az élethelyzetet, a körülményekhez képest, minél elviselhetőbbé tenni... Ami megint csak nem volt könnyű, mert a zaklatott utcai, sehonnai élet, egész nap felgyűlt keservét acsarkodva, marakodva ott próbálták kiönteni a lelkükből... Mozgalmas estéink volt... Egy napot kivéve.. Péntek esténként elcsendesedett a kiabálás, a jajongás, a sírás.. Sőt! Még dalolni is kezdtek - közösen...

Be kell vallanom, nem nekünk, szociális munkásoknak sikerült dalra fakasztanunk őket, hanem neki:

Akkoriban szaladt legjobban Galambos Lajos szekere. A Dárídó című műsora péntek esténként nézők millióit ragasztotta a képernyők elé. A mi hajléktalan lányaink, asszonyaink is elvarázsolva nézték a tévét... Hihetetlen átalakuláson mentek át a zenét hallva... Rég nem látott fény csillant meg fakó szemükben, ringatózni kezdtek, ütemre, kipirultak, még az élet nehéz kezeivel karcolt mély ráncaik is kisimultak... Azokon a péntek éjjeleken nyugodtabban aludtak. Talán még álmodtak is, tiszta ágyról, házról, kertről, férjről, kékszemű, napfény illatú és mosolyú gyerekekről...

Közelgett a karácsony, törtük a fejünket a kollégáimmal, mit lehetne nekik adni, hogy szép, felejthetetlen ünnepük legyen, az egy tál melegételen kívül.... Már nem tudom melyikük jegyezte meg, keserű iróniávaL: "...hívjuk meg nekik Lagzi Lajcsit! Na, annak örülnének! Azt sose felednék...." Nem tudom mi bújt belém, amikor hirtelen nem is tartottam olyan nagy marhaságnak, megvalósíthatatlannak az ötletet! Próbáljuk meg, hátha... Mindenki próbált lebeszélni róla, hogy csak nem képzelem, egy ekkora sztár, egy kőgazdag ember, majd eljön, éppen ide, a nyomor legaljára, "megmártózni" a nagy magyar valóságban... beleszagolni a nincstelenség nem éppen ózondús levegőjébe... Felejtsd el! - mondták. - Elmúlik majd ez a karácsony is, éppúgy, mint a többi...

Az bizony nem úgy múlt el!

Egy régi barátomtól sikerült megszereznem Lajcsi telefonszámát. Nem kellett többször hívogatni, elsőre felvette az ismeretlen számot. Magam sem akartam elhinni, amikor a kérésemre, hogy látogasson el karácsony délután a hajléktalan szállóra, válaszként nem kifogásokat hallottam, hogy "fellépésem van" "vár a család" - ami egészen természetes lett volna az ünnepen. A válasz egyszerű volt és rövid: Rendben! Jövök!

...és jött. Percre pontosan a megbeszélt időpontban ott volt az áttelenben lévő szálló halljában. Azért éppen ott, mert menetközben azt is elintézte, hogy a szálloda hidegtállal ajándékozza meg a szemben lévő másik szálló lakóit. Annak ellenére, hogy a két szállót egymástól elválasztó úttest, mintha az eget és a földet választotta volna el egymástól... Onnan vonultunk le, az alagsorban lévő fapadra. Szédületes volt az a vonulás. Elöl Lajcsi a szállodaigazgatóval, mögöttük hat libériás pincér, óriási, kaviáros, lazacos, tormakrémes szendvicsekkel megrakott tálcákkal, amiket előírásszerűen, fél kézzel a fejük fölé emelve vittek... Csodát láthatott Angyalföld! Na, azt kellett volna lefilmezni.... Most emellé a videó mellé azt is be lehetne illeszteni:

Azon a karácsonyi napon egyikünk sem gondolta volna, hogy ezt is megérjük... Akkor, remekül sikerült minden. Lajcsi rövid beszédet mondott a lakóknak, magnóról szólt a "kék a szeme" meg a többi lajcsis nóta. Eközben ő autogrammokat osztogatott, a kézfejükre, cigis doboz tetejére, szalvéta darabra, kinek mi akadt a kezébe...

Fantasztikus karácsonya volt a hajléktalanoknak...

A minap összetalálkoztam Újpesten Katival, aki akkor éppen a szállón lakott. Nyakamba ugrott és mesélte, összejött egy emberrel. Igaz, kicsit iszik, de dolgos, nem lehet rá panasz. Összeköltöztek a férfi szoba-konyhás szükséglakásában, összeszedték magukat...Hívott, nézzem meg. Kíváncsi voltam, mentem. Takaros otthont csinált a kis lakásból Kati, s ami kell egy kétszemélyes háztartáshoz, az ott megvolt. Hütő, tévé, szőnyeg, tiszta ágy.... még számítógép is volt. Kávézgatás, beszélgetés közben egyszercsak előhúzta a ruhájából a nyakláncát, aminek a végén a medál nyitható szívecske volt. Olyan, amiben fényképet is lehet tartani. - Áááá, ez a lánc csak bizsu - mondta - de többet ér minden aranynál - nyújtotta felém. Azt hittem a párja képe lesz a medálban. Nem az volt. Lajcsi újságból kivágott fényképe mögött, apróra hajtogatva, azt a szalvétadarabot őrizte, amire ő adott autogramot, azon a bizonyos karácsonyon.

Nem akartam hinni a szememnek... Hiába, a legszebb igaz meséket az élet írja...

Beszélgetni kezdtünk Lagzi Lajcsiról... Kati hevesen védte, aztán a nyomaték kedvéért még egy videót is megmutatott, amit a Roma Sajtóközpont tett fel a videó megosztóra, még 2012-ben. Roma lány ő is, úgy akadt rá a neten....

- Ez persze, ezzzz... - lázadozott hevesen - nem érdekli a rendőröket, bírókat... Na, nesze, nesze, nézd!

Néztem:

Sokat ehhez nem tudtam hozzáfűzni...

Azon tűnődtem, milyen fura is az élet... Két alapjaiban más társadalmi helyzetben lévő ember sorsa, életútja hogyan tud egy ponton összekapcsolódni...

..egy ünnepi ponton, hiszen Kati, az egykori hajléktalan most azt kéri a sorstól, hogy adja meg a Galambos gyerekeknek azt az örömet karácsonykor, amit ő pár éve kapott a sorstól. Láthassák, ölelhessék a karácsonyfa alatt az édesapjukat, Galambos Lajost...

Bűnhődni, talán ráér később is...

(foto: google, videók: youtube)

....avagy a NAV és a média diszkrét bája...

Már jókor reggel azt a rossz hírt hallottam a rádióból, hogy bajba került a Mikulás! 

Neee, neeeee! Nem így! Nem szorult a kéménybe! Rosszabb! Aljas módon, magukat szülőnek álcázva, elkapták őt a NAV ellenőrei! (A nyavalyások!) Bochkor Gábor, (egyébként egyik kedvenc rádiós műsorvezetőm) aki most a hajdani Sláger rádió helyett a muzik.fm-n löki a dumát, szívhez szólóan védte meg az alkalmi Mikulást... Majdnem megkönnyeztem, pedig jómagam nem is olyan régen éppen ide írtam egy posztot arról, hogy a mikulásozás, nem amolyan habos, simis, cukiság ahogyan ezt a jószívű szülők és csemetéik gondolják! De nem ám! Üzlet az, a javából - jól megszervezett vállalkozás, feltételekkel, sőt! árukapcsolással is megtűzdelve, imitt-amott... Ebben a linkben nem éppen félreérhetőek az utalások, arról, hogy a bér-Miki, (katt!) akár nő (finoman szólva örömlány vagy örömfiú) is lehet! A zsákjában ugyan, se alma, se mogyoró, de fellelhető benne minden jó, amire egy magányos férfi vagy esetleg egy öregedő szingli vágyik! Mert nem a gyerek örömét hivatottak szolgálni, s az áruk sem 12.500 (tizenkétezer-ötszáz forint) egy negyedórára, hanem annál jóval többe kerül, annak, akinek ez megéri!

Igaz, ebben az esetben, amikor a szülőnek álcázott NAV-ellenőrök lekapcsolták a Mikulást, nem erről volt szó! Valóban azt tette, amiért hívták: szórakoztatta a gyerekeket...

DE!

...nem adott számlát!

Ezért bizony pedig büntetés jár, ami akár a kétszázezer forintot is elérheti. Végig is futott a Mikulás és a NAV ellenőrök esete a neten, szinten minden online portálon szó esett róla délutánra! A stop.hu-n például, a főszerkesztő személyesen írt nyílt levelet a NAV-hoz, nem éppen dicsérő jelzőkkel illetve az ott dolgozókat. Itt a re-blogon is született egy remek írás az egyik általam is kedvelt bloggertől, akinek a nickneve outsider.  A poszt kitünő, ebben a sokak által megírt, kiírt, kibeszélt témában a legjobb, szerintem.

(ITT olvasható  -katt!)

Na. most ezeket hallva, olvasva, mint amolyan szőke nő, egészen összezavarodtam! Nem mintha nem utálnám én is az adóellenőröket, mint mindenki más... viszont, azt sem szeretem, ha nem adnak számlát arról, amit éppen vásároltam.  S mivel ebben az esetben a Mikulás ruhájában egy vállalkozó nyújtott szolgáltatást, a kedves kuncsaftnak, bizony az érvényben lévő adózási törvények szerint számlát is kell adnia! 

A felháborodás így már nem tűnik annyira jogosnak a média egészétől, mert ugye miért éppen a Mikulás mentesülne ez alól a kötelezettsége alól? Azért mert ő a Mikulás??????

Nem!

A harag a NAV ellen nem azért jogos, mert csőbehúzták szegény gyanútlan Mikulást, hanem azért, mert az idei, 2015-ös adótartozók szégyenlistáján ez olvasható:

Összesen 127 név szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss listáján, amelyben névvel, címmel, adószámmal és a tartozás nagyságával sorolják fel a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózókat. A Napi.hu összesítése szerint ez a kör 2015 első negyedében 55,6 milliárd forinttal tartozott, aminek valamivel kevesebb, mint fele volt a megállapított adóhiány összege, a többi pedig a jogkövetkezmény, azaz büntetés és késedelmi kamat. Ennél nagyobb, 88,6 milliárdos összeggel találkoztunk a negyedik negyedéves összesítésben, 2013 első negyedévének végén ez az összeg 49,2 milliárd forintra rúgott. A listán - a milliárdosok klubja a cikkünk végén található - továbbra is sok olyan céget találni, amelyet valamely ismert székhelyszolgáltatóhoz illetve cégtemetőhöz jegyeztek be.

...Kétmilliárd feletti tartozással hárman rendelkeznek, egy- és kétmilliárd közötti összeget tíz adózótól követel a NAV. Utóbbiak közül egy cég, a budapesti Sat-Print Kft. kétszer is szerepel a listán, összesen 1,8 milliárd forinttal....

(A teljes írás az adótartozásokról ITT olvasható!)

Engem egészen komolyan elgondolkodtatott a kérdés: ezek a vállalkozók hogy úszták meg, hogy több milliárdos adótartozást tudtak felhalmozni, ha már ilyen furmányos adóellenőreink vannak, akik még a Mikulást is lefülelik???????

Nos, majd ha erre a kérdésre is választ kapunk, akkor mondhatjuk el, hogy ünnepelhetünk, kigyúlhatnak a fények - mert eljött már a Kánaán!

Addig viszont azon szoronghatunk, hogy ne annak a szerencsétlen alkalmi munkásnak kelljen kifizetnie a büntetést, akit mindössze ezer forintos órabérért alkalmazott a vállalkozó, aki (bár nem ő volt a Mikulás!) több százezer forintot gyűjtött be ezen a kedves ünnepen, adózatlanul!

Már csak négyet kell aludnunk és itt a MIkulás! Már úton van...

A boltok polcai roskadoznak a csoki-mikulásoktól, készre összerakott piros csomagocskáktól, amivel majd a Mikulás lepi meg a gyerekeinket és minket! Igaz a számlát mi álljuk, de ilyenkor, ünnepkor nincs az a kőszívű szülő, aki (ha teheti!), ne akarna megadni mindent a csemetéjének, ami csak adhatató! Manapság pedig már minden kapható egy puccos Télapó ünnephez! Még élő Mikulással is meglephetjük gyerekeinket - igaz, azt nem vehetjük meg örökre, hogy maradjon nálunk örökre is, szórakoztassa a gyereket, ha éppen fáradtak, kedvetlenek vagyunk vagy éppen nem érünk rá... erre marad a bébyszitter vagy a jól bevált Nagyi. Ha nem is vehetünk élő Mikulást, viszont bérelhetünk, hosszabb-rövidebb időre, Mikulás napjának délutánjára, estéjére!

Azért, kiváncsi lettem mibe kerül egy igazi, hús-vér Mikulás bérlése?

Ajjjjaj! Sokba! Nagyon sokba...

Bár, amikor rákerestem a neten a bérelhető Mikulásokra 16.200 találatot dobott ki a google, széles kínálattal, a nyújtott szolgáltatás részletes ismertetésével, de az árak kisebb-nagyobb eltéréssel megegyeztek a fővárosban. Vidéken olcsóbb a bérlés, de az árak ott sem nagyon eltérőek, alig pár száz forintban mérhető a különbség!

Akkor nézzük csak mit kaphatunk Mikulásra Mikulásból és pontosan mennyiért!

Az egyik portál részletes kínálata:

Mikulás és Krampusz látogatása 1-2 gyermek esetén (15-20 perc)

12.500Ft

Mikulás és Krampusz látogatása 3-4 gyermek esetén (20-25 perc)

16.500Ft

Mikulás és Krampusz látogatása 5-9 gyermek esetén (25-40 perc)

20.500Ft

Mikulás és Krampusz látogatása 10+ gyermek esetén (egyedi)

Egyedi árképzés 25.000Ft-tól

Ez így elég világosnak tűnik. De ajánlatos az apróságot alaposan felkészíteni a Mikulás látogatására! Ne ijedjen meg, ne bújjon a kanapé mögé, ne keljen könyörögni, hogy jöjjön elő... Örülni se nagyon örüljön a gyerek, ne akarjon hosszasan beszélgetni a Mikulással a manókról meg Rudolfról a rénszarvasról, ne akarja elénekelni az oviban erre az alkalomra tanult dalocskát, elmondani a versecskét - mert az óra ketyeg! Ha jól megtetszettek figyelni, a 12.500 forintos bér, nem egy órára szól, hanem csak 15 percre, így ha a gyerek sokáig örül, akkor a papának, mamának akár 100 ezer kemény forintjába is kerülhet a Mikulás látogatása, mert egy óra bére pontosan ennyi! 

Keresetnek nem rossz, különösen egy napos teljes elfoglaltságot tekintve! Tíz óra alatt akár egy milliót is megkereshetnek a bér-Mikik! Na, az lenne ám az igazi ajándék - nekem, a zsebembe!

Nem én lennék én, ha nem jutott volna eszembe, hogy találhatok-e ilyen jól fizető idény munkát magamnak, Mikulásra?

Nem is hittem, de: IGEN!!!!!!

Van olyan állásközvetítő portál, ahol kifejezetten Mikulás és Karampusz idény munkára keresnek embereket! Bár én nem lennék annyira esélyes az állásra, mert a követelményeknek nem igazán felelek meg! Az igazán esélyes Mikulás jelölt nem lehet "nyeszlett" - írják, alacsony sem, vékonyhangú sem....

Az állásközvetítő szerint a szükséges adottságok:

"Figyelembe veszik a jelentkezők fizikai adottságait, azaz a magasságot (minimum 180 centiméteresnek kell lenni), 24 év alatt nem foglalkoztatnak senkit, de jobban örülnek a 30 év feletti Mikulásoknak. Az alkat kérdésében nem annyira szigorúak, ha valaki nem elég telt, az olyan ruhát kap, amiben annak fog kinézni. A következő, talán még fontosabb szempont a belső adottságok. Ez alapján elvárják a leendő Mikulásoktól, hogy legyen beleérző képességük, tudjanak kommunikálni a gyerekekkel. Nem árt némi pedagógiai érzék, kreativitás, és említettek még egy szempontot, a bölcs gondolkodást, ami végül is az eddigiek esszenciája. Mikulásnak alapvetően férfiak jelentkezzenek..."

A helyzetem - nő lévén - azért nem reménytelen, mert ebből a munkalehetőségből nem zárják ki a nőket sem! Ők lehetnek például Hótündérek, megfelelő paraméterekkel... Valahogy így kellene kinézniük beöltözve, mert az álláskereső portál is hasonló képpel nyitja és díszíti is egyben az oldalát:

Lehetőségnek, lehetőség, ha valaki pénzt akar keresni...

Valami azért itt nem stimmelhet, mert amíg az alkalmazott férfi Mikulások órabéreként 1000 azaz egyezer forintot jelölnek meg,  addig a Hótündérkék bére nincs feltüntetve...

Hosszas gondolkodás után döntöttem!

1. Nem küldöm el alkalmi Mikulásnak sem a páromat, sem más alkalmas imerősömet! Már csak ne ők legyenek azok a nagyon marhák, akik 99 ezer forintot megkeresnek valakinek (na, nem a Mikulásnak!) aki alkamazza őket, még akkor sem ha ez éppen a szeretet és az ajándékozás napja...

2. Nem megyek el én sem Hótündérkének még akkor sem, ha esetleg magasabb órabért kínálnának, "egyedi árképzés" alapján! S nemcsak azért, mert az "egyéb" szolgáltatásokban nem vagyok jártas....

3. Nem rendelek élő Mikulást a gyereknek, sem Hótündérkét a páromnak! Cserében én sem várom el, hogy ő adjon nekem egy izmos, fiatal Mikulást ajándékba, Mikulásra!

Úgy, hogy maradunk a gyerekkorunk óta jól megszokott és megszeretett gyakorlatnál. Cipő, csizma kipucol, ablakba kitesz - éjjel ajándékot belecsempész, reggel pedig a gyerek boldogan szedegetheti a kincseket a csizmácskájából, eddig is nagyon tudott örülni neki!

Ha Anyu szíve megdobban, akkor bizony csoda dolgok történnek a világban! Mert az Anyuk szíve nemcsak úgy simán dobog.... NEM!

A szeretet lüktet benne, mérhetetlenül....

Az Anyuk szíve, ÍGY, csak a gyermekükért tud dobogni! Különösen akkor, ha a gyermek szenved, bajban van... Már pedig egy kisfiú, ha úgy születik, hogy egyáltalán nem hall, nagyon nagy bajban van! Nemcsak az édesanyja szavát nem hallja, hanem a világ más zajait sem, a zenét, a dalt, a madárcsicsergést.... és nem hallja a veszélyre figyelmeztető zajokat sem, egy autó közeledtének suhanó zaját, a fék visító csikorgását sem... Abban a pillanatban, amikor Anyuval közli egy orvos, hogy a gyermeke hallásával nincs minden rendben, Anyu szíve először összeszorul.... de aztán hevesebben kezd verni, és harcolni kezd a világgal - a gyermekéért!

Így történt ez a brit Sarah Iverneevel is, akinek a kisfia, Freddie hallássérülten születetett. Sarah anyu mindent megtett azért, hogy Freddie-t megtanítsa beszélni - mert a legtöbb ember, aki süketnémának hiszünk, nem lenne néma, ha hallaná a szavak zenéjét, tudtátok? Sarah is azért igyekezett, hogy legalább szólaljon meg Freddie, ha már hangsúlyozni nem tud, mivel nem hallja a szavak zenéjét, a hangsúlyunk lejtését, így nem érzékeli sem a kedvességet, sem a haragot még a hanglejtésünkben sem... Orvostól orvosig járt, míg annyit el tudtak érni, közösen, hogy számtalan tortúra, fájdalmas kezelések, és nagyon sok törődés, odafigyelés után megfelelő (méregdrága!) hallókészülékkel elkezdhette az iskolát, hasonló korú gyerekek közé mehetett. Nagy szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy Freddie az egyik fülére hallott valamennyire, így hallókészülékkel nem szorult csupán a jelbeszédre. De az élet, mint azt már régóta tudjuk bizony nem az a kifejezett habos torta, különösen nem az hallássérült kisfiúk számára... Mert bizony az iskolában a hallókészüléke, a mássága miatt nap mint nap csúfolták, gúnyolták, kifigurázták a társai... Egy napon, mikor már ki tudja hanyadszor sírva, testileg-lelkileg összeomolva jött haza az iskolából, Sarah anyu szíve a szokottnál is nagyobbat dobbant. Csendben leült és műanyag gömbökből, pálcikákból, matricákból összerakott néhány apró kütyüt. Majd a kincsekkel feldíszítette a kisfiát...

Így:

Sok-sok hasonló fülbevaló került ki Sarah anyu keze alól:

Freddie azután így ment iskolába:

A tininindzsa teknőc láttán a gyerekek úgy eltátották a szájukat, hogy még csúfolódni is elfelejtettek! Sőt! Látva Freddie Batmanes és más szuperhősős "fülbevalóit" ők is hallókészüléket szerettek volna hordani... A történet úgy folytatódott, akár a mesében: Freddiet befogadták, Sarah hallókészülék dizánjai kapósak lettek szerte a világon, gazdaggá téve ezzel a családot! 

Minden jó, ha a vége jó - mondhatnánk, hiszen Sarah és Freddie élete teljessé, boldoggá vált, történetük a neten bejárta a világot...

DE!

Sajnos, Freddien kívül sok-sok hallássérült kisfiú és kislány él még a világon és így Magyarországon is! A hallássérültek élete nemcsak a fokozott pszichés teher miatt nehéz, hanem drága is. A történet kapcsán utána néztem, mennyibe kerül egy hallókészülék Magyarországon. Az árak széles skálán mozognak, a hivatalosan elfogadott ár 200 ezer és 1 millió forint között van. Az audiológusok szerint érdemesebb a drágábbat választani, mert egy-egy hallókészülék nem egy napra, egy hétre való, cserélgethető csecsebecse, hanem olyan segédeszköz ami évekre élhetővé, főleg hallhatóvá!!! teszi a rászoruló ember életét, annak neszeit, zörejeit. A drágább készülékek pedig többet tudnak, pontosabb finomhangolással igazíthatók az egyénhez. Magyarországon, hat évente ad hozzájárulást a TB egy hallókészülék vásárlásához. Hogy milyen feltételek mellett és pontosan mennyit az ITT  (katt) olvasható.

Találtam a kínálatban csinos kis készülékeket, de Sarah Ivernee dizánjaihoz hasonlókat nem. Viszont találtam mást, ami nagyon elkeserítő! Se szeri se száma az olcsó 5-10-20 ezer forintos hallókészülékeket kínáló oldalaknak... Egy-egy ilyen készülék semmi másra nem jó, csak pénz kidobására - na meg kiszolgáltatott, szerencsétlen emberek lehúzására! Ugyanis még a TB által támogatott készülékért is több mint 40 ezer forintot kell fizetnie a rászoruló betegnek és akkor még a hozzátartozó elemek, tisztitószereket árait még nem is számoltuk! Így könnyen csőbehúzhatók a kispénzű rászorulók "óccsó, de jóóóóó" ajánlatokkal....

Értem én, régóta a pénz imádata és a szerzésének öröme hatja át az életünket, azért az több mint riasztó, hogy sokakat semmi aljasságtól nem riaszt vissza semmi. Jó érzés, empátia, morál...

Talán, ha a fogyasztóvédelmi hatóságok fokozottabb figyelemmel kísérnék az ilyen lehúzós netes kínálatokat, ráadásul a büntetések is ennek arányában lennének kiszabva, még a Sarah-féle dizájnos fülhallgató sem lenne elérhetetlen a sérült embereknek...

Talán még teljes, gondtalan életük is lehetne, boldogságban, szeretetben.....

Akár úgy is, ahogy arról Kulka János énekel...

Hallga csak!

Voltam már vagy annyi, szóval már nem gyerek,  amikor életem egyik legcsodálatosabb ajándékát kaptam karácsonyra a Keresztanyámtól. Szégyenlősen tette le a tálalóra a selyempapírba burkolt valamit, ami nem volt nagyobb, mint egy torta. Csak állt, kigombolt kabátban, a "megyek már, csak felugrottam, hogy ezt odaadjam.." sietősségével egyik-lábáról a másikra billenve. De a szemével sürgetett: "Bontsd ki, bontsd már ki!" Egy mozdulattal húztam le a selyempapírt és a látványtól a lélegzetem is elállt. A tortalapnyi tálcán ott volt egy egész mese! Mit egy mese! Egyszerre három is... Ott Jancsi és Juliska a Vasorrú bábával meg az ő mézeskalács házikójával, de ott volt Bambi az erdő szélén, és odaképzelhettem Öreg nénét meg az őzikéjét és a Mátra-alji gyerekeket is..

Igen!!!!!!!!!!

Mézeskalács házikót kaptam, ami annyira, de annyira tökéletes volt... Hó borította tetjéről kicsiny jégcsapok lógtak, az udvar kerítésénél őzike álldogált, fehér pötyökkel a hátán. A kertkapuban két kisgyerek, egy fiú meg egy lányka, a ház ajtajában Anyóka, vagy ha úgy akartam maga a Vassorrú bába.. fenyőfák, girlandok, színesen csillogó ablakok... Belekáprázott a szemem, a szívem, a lelkem.. és az illata! A semmihez sem hasonlítható méz-fahéj-szegfűszeg fűszeres illata betöltötte a lakást... - Még friss - mondta a Keresztanyám - éppen előttem tette fel még a kéményt a cukrász... Mit szólsz?....

Szavam nem volt, csak könnyem. Rögtön elhatároztam, hogy azon a karácsonyon a házikó lesz az ünnepi asztal dísze, ezzel az este fénypontja is. A szent estéig még hátralévő napokon gyönyörködve óvtam a szépséget mindentől, fénytől, melegtől, huzattól, rossz szótól...

......ésssss! Felvirradt a nagy nap. Sütöttem, főztem, sürögtem-forogtam... Magam sem hittem,  váratlanul minden klappolt. A fa szépen belefért a karácsonyfa talpba, nem görbült, nem akart eldőlni, az égők égtek, nem gabalyodtak, a zserbó és a hal pedig nem égett oda, szóval... Jöhetett a család, jöhetett az este.. s a terített asztalnál, jöhetett az est fénypontja, az ünnepi asztal dísze, a mesék valósággá vált mézeskalács házikója... Azaz jöhetett volna.. mert amikor érte mentem, hogy bevigyem, döbbentem kellett látnom, hogy enyhén szólva, átalakult.. mintha megkopaszodott volna. Nem volt teteje.. a gyerekek szépen leeszegették az illatos, habcsók havas cserepeket... álltak a tálcán a falak, az árva fenyő, az árva őzike, az árva gyerekek a kert kapuban, s az árva öreg nénike az ajtóban... Ez a házikó már bizony nem mesélt... romokban volt. A varázs oda lett, de a karácsony mégiscsak karácsony menteni kellett a menthetőt. Hirtelen ötlettel egy marék szaloncukrot dobtam a házikó belsejébe, s úgy tettem az asztalra. - Ez direkt ilyen - mondtam a családnak. - Innen könnyen lehet majd szemezgetni a szaloncukrot, nem kell rángatni a fát! - Anyám a "tudom, amit tudok" fintorával a szája sarkában jegyezte meg: - Praktikus.. de a kilencvenéves nagymamám tényleg örült neki, hogy onnan lehet kivenni a szaloncukrot. El is fogyott mindegy szemig a cukorka, a mézeskalács házikó is az utolsó morzsáig, mire véget ért a december. Ezt a történetet csak azért meséltem el, mert ha otthon készítünk mézeskalács házikót, akkor a legjobban a tetejét tudjuk variálni, azzal tehetjük egyedivé. Készíthetjük a cserepeket csokoládé kockákból, mint ez itt:

Vagy ostya korongokból, fagyis tölcsérből, kavics cukorból mint ez itt:

Nem olyan nagy ördöngösség mézeskalács házikót készíteni. Liszt, vaj, fahéj, szegfűszeg kell hozzá és persze MÉZ! - ha lehet, akácméz. Körbe néztem kicsit a piacokon, lehet kapni sok helyütt, az akácmézből 1 kiló 2400 forintért kapható, de van félkilós kiszerelésben is.

Pontos leírást a neten sok helyen találhatunk a mézeskalács készítéséről. Magam az apróséf.hu ajánlanám, ahol a mézeskalács készítése videón is elérhető, kész sablonok is letölthetők a házikó elemeiről, a mézes tészta "kiszabásához".

Hosszú hónap a december, van még bőven időnk az elkészítésére. Bármikor hozzáfoghatunk , amikor időnk engedi a nagy ünnepi készülődésben! Ugyanis a mézeskalácsnak van egy nagyon jó tulajdonsága, nem romlik el, sőt! minél tovább áll, annál puhább lesz! Ha egy mód van rá, ne hagyjuk ki. A gyerekek nagy örömmel segítenek a készítésében, sokszor még ügyesebbek is mint a mama vagy a nagymama. A közös mézeskalács készítés illata egy életen át elkíséri őket, mint ahogy mi is őrizzük a gyerekkorunk, az otthonunk illatait... Családunk tagjai, párunk, gyerekeink - bárhova veti is őket sorsuk a világban, ha valahol valamikor megérzik az illatát, azonnal a család s az otthon ünnepe jut majd az eszükbe...

Ha esetleg nem sikerül olyan művészire, mint egy cukrász remekműve? Annyi baj legyen! Az akkor is mézeskalács házikó lesz, és a legszebb a világon, nekünk, hiszen a MIÉNK! Csak arra vigyázzunk, nehogy olyan finom legyen édes-mézes házikónk teteje, hogy idő előtt megegyék!

Bíztató mosollyal üzenem mindenkinek: Hajrá, december!

Zsenik ha találkoznak - egy kép beszédesebb mindennél...

A kép alkotója: Mátrai István grafikus

Hurrá! A mai naptól - még ha nincs is annyira hideg - már belevethetjük magunkat a tél örömeibe, teljes hévvel, lendülettel!

Korizhatunk!

Na, azért attól nem kell tartania annak, aki nagy örömében mindjárt a dupla Lutz-al próbálkozik, vagy hogy is hívják ezt a jeges figurát, mint a képen látható ifjú hölgy, mert műjégen ez nem fordulhat elő! A természetes vizeink pedig egyelőre, még csak hidegek, de nem jegesek. A korcsolyázás örömeinek a Városligeti Műjégpályán hódolhatunk, ami mától fogadja a tél egyik legkedveltebb sportjának szerelmeseit! A hírek szerint, idén nyáron elvégezték a Műjégpálya hűtéstechnológiai rendszerének bővítését, ennek köszönhetően a pálya hűtőberendezése az eddigieknél hatékonyabban tudja majd kezelni a szélsőséges időjárás okozta üzemeltetési nehézségeket - adták az MTI és így mindannyiunk tudtára a fővárosi önkormányzat. Megtudhattuk azt is, hogy hosszabb nyitvatartással, változatlan jegyárakkal várja a vendégeket a műjégpálya, a korábbi évek gyakorlatától eltérően korábbi időpontban, már november 25-től!

Aki teheti, induljon útnak, ide:

Friss levegő, sima jég, bérelhető korcsolyacipők, felújított, megszépített épület fogadja a látogatókat.

Szinte hihetetlen, hogy a műjégpálya immár száznegyvenöt(!) éve fogadja a korcsolyázás kedvelőit, hiszen 1870. január 29-én, maga Rudolf főherceg adta át a székes főváros lakóinak. Akkoriban sehol a világon nem volt még ilyen nagy, összefüggő fedetlen jégpálya. Az akkori történésekről ezt olvashatjuk a retroblog.blogspot.hu portálon:

"A Városligeti Műjégpálya 1870. január 29-én kezdte meg a korcsolyázó tömeg fogadását, mikor is Rudolf koronaherceg ünnepélyesen megnyitotta kapuit. A jégpálya megnyitását az 1869. november 12-én a Duna parti Steingasser (Petőfi) kávéház kártyatermében megalakult Pesti Korcsolyázó Egylet tette lehetővé, aki hosszas és kitartó közbenjárás után engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy a Városligeti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítson ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben tragikus módon leégett. Ezt követően a városvezetés végleges engedélyt adott az új épület megépítésére, ami pár éven belül fel is épült Lechner Ödön építész keze alól kikerült tervek alapján. A megnyitó után nagy lendülettel indult útjára a korcsolyások élete. A főépület díszes nagytermében csodálhatta meg a közönség a pazar kilátást. A legalsó szinten működött a korcsolyakötő helység, míg fenn a melegedő és a zenekari terem kapott helyett. Óriási lelkesedés kísérte a korcsolyázást a pestiek között, így a megnyitás utáni hetedik évben felmerült a bővítés kérdése. A kivételes lelkesedést az is indokolta, hogy ekkoriban sehol a világon nem volt még ekkora összefüggő nyitott jégpálya, mint a budapesti Városligeti. 1895-ben Francsek Imre tervei alapján neobarokk stílusú új épületet emeltek, és az építkezéssel egyidejűleg megkezdődtek a tó szabályozási munkálatai is."

Egy réges régi kép, a kezdetek kezdetéről:

....hogy hány és hány barátság kötődött korizás közben, hány szerelem kezdődött a jégen suhanással, vagy urambocsá' éppen botladozással a Városligeti Műjégpályán a sok-sok év alatt, azt össze se lehetne számolni! ( Hiszen, nem nem nehéz szerelembe esni ott, ahol a jégvarázs mellé még szerelmes dalt is küldhetett bárki a kedvesnek! "Szív küldi szívnek" szolgáltatás is létezett, a kért szám névre szólóan hallható volt a pálya mikrofonjaiból!) Azt nem tudhatjuk pontosan, hogy a jégen szövődött szerelmek közül hány végződött házassággal... Azt talán könnyebb lenne kiszámolni, hogy a párok közül, volt-e olyan, akik megismerkedésük színhelyén esküdtek örök hűséget egymásnak! Mert van ám erre is lehetőség, a műjégpálya dísztermében....

..kávézójában...

Azt sem szabad kihagyni, hogy a lakodalmas násznép a teraszra kilépve gyönyörködhet a szemben lévő Vajdahunyad várában, a jégen korcsolyázókban, akik között megszámlalhatatlanul sok a törzsvendég, a korcsolyázás, a jégtánc szerelmese! Akadnak olyanok is, akik ott próbálják leutánozni a jég csillagainak művészetét!

Mert a korcsolyázás nemcsak gyönyörű, hanem igazán művészi sport is! Igazolja ezt a világversenyek óriási, máig töretlen népszerűsége!

A huszadik század közepén, a hatvanas években a jég koronázatlan királynője és királya Ludmilla Belouszova és partnere Oleg Protapopov volt. Ők ketten, hosszú éveken át vittek mindent: olimpia aranyat, európa- és világbajnoki címet! Megérdemelten, utolérhetetlenek voltak!

Csodás ez a harmónia, ezek a biztos lépések, a csúszós jégen!

Még ma is aktívan korcsolyáznak! Nem olyan régen résztvettek a jég művészeinek 2015. évi gáláján:

Ekkor Oleg Protapopov 83 éves volt, Ludmilla Belouszova pedig éppen most, néhány nappal ezelőtt, november 22-én töltötte be a 80. életévét!

Nézem, csak nézem.... Hihetetlen a két idős ember könnyedsége, hogy még most is, ennyi idősen is képesek gyönyörködtetni bennünket!

Korizzunk! - ha tehetjük, lám'csak: érdemes!

Ugye??????

Van olyan magyar ember, aki ne tudná mit lát a képen?

Biztos, hogy nincs! Az Erzsébet hídat látjuk, a magyar főváros, Budapest, egyik gyöngyszemét, talán legszebb hídját! Több mint félévszázaddal ezelőtt, 1964. november 19-én adták át az újjáépített hídat építői a forgalomnak. Így ma nemcsak névnapját, hanem születésnapját is ünnepli hídjaink egyik "hölgye" az Erzsébet híd. Ötvenegyéves, ami a hídak életkorát tekintve - nem is olyan sok! Éppen hogy csak kilépett a bakfis korból..

Igazi születésnapja ugyan nem ma lenne, mert eredetileg 1903-ban adták. Így szól az Erzsébet híd "életrajzának" első fejezete, a történetírók szerint:

"A népszerű Habsburg királynőről, Sissiről (Erzsébet királyné) elnevezett híd az egyetlen budapesti híd, melyet nem lehetett rekonstruálni a II. Világháborút követően, így új épült helyette. A régi Erzsébet híd születésekor sehol másutt nem létezett hasonlóan nagy fesztávolságú, mederpillér nélküli lánchíd a földkerekségen. A híd építése 1897-ben kezdődött és 1903-ban avatták fel. A 290 méter nyílású híd egészen 1926-ig volt a világ legnagyobb nyílású lánchídja."

A 20. század elején történt átadáskor, egy korebeli képeslap tanúsága szerint így nézett ki:

Nagyon szép volt, akkor is!

DE!

Közbejött a II. világháború, s a menekülő német csapatok 1945. január 18-án felrobbantották... Éppen úgy, mint a magyar főváros minden hídját...

A költő Illyés Gyula a háborút követő napokban, így írt erről a szörnyűségről, Hidak cínű versében:

A legszomorúbb látvány
ez volt: a betörött
gerincű néma hidak
a két város között,

ahogy feküdtek sorban,
mint leölt állatok
a bűnben és mocsokban
ők, az ártatlanok.

Óriás mészárszékre
kelt vörösen a nap:
a szem azt hitte: vérük
a napfestette hab,

ahogy hevertek, holtan,
lehulltan, miután
kínjukban felugortak
azon az éjszakán.

Lesz kor, hogy talpraállnak,
hátukat megvetik
s te – akkor ez lesz álmod –
uszítva intsz nekik: 

 üvöltsenek bosszúért
és ágaskodjanak,
mert mi a rend, ha mindig
ő tűr, az áldozat?

De ők csak állnak, állnak
(egy tagjuk nem remeg)
a futó folyam és a
futó idő felett!  

A háború után egyetlen hídunk sem maradt állva...

Az 1945-ben felrobbantott híd annyira megrongálódott, hogy a régi híd újjáépítése helyett 1960-ban megkezdődött az új Erzsébet híd építése. Így Sávoy Pál tervei alapján egy kábelhíd épült, a régivel azonos nyomvonalon, melyet 1964-ben adtak át. a forgalomnak. A régi, kijavított pilléreken áll, de útpályája szélesebb lett, ugyanis a járdákat a függesztőkábeleken kívülre helyezték."

 Így nyerte el mai formáját az újjáépítés négy éve alatt, az a hídunk ami kizárólag magyar szakemberek munkája! Magyar mérnök tervezte, magyar munkások gyártották le az elemeit, a Ganz-Mávag csarnokaiban, s magyar hídépítők szerelték össze, varázsolták újjá..

A híd teste - építés közben

A Ganz Mávag csarnokában hegesztik egyik szerkezeti elemét

Itt már a kábelek kifeszítve, de a híd teste még építésre vár..

....éssssss!

Ilyen lett:

Gyönyörködjünk benne, ma Erzsébet napon, s kívánjunk legszebb hídunknak is boldog névnapot (és újjászületés napot!), mint az Erzsébet nevet viselő ismerőseinknek, szeretteinknek, hiszen ő is hozzánk tartozik, mint Budapest egyik legforgalmasabb hídja s egyben ékköve!

(fotók: Fortepan, Google)

Két nappal a soha meg nem élt terortámadás után, ami Európa szívét, Párizst érte - döbbent félelem súlyos felhői takarják el az eget, a mi Európánk kék egét...

Ki hitte volna, hogy a balszerencsésnek hitt péntek 13.-a akkorát üt, terrorista fegyverekkel, hogy nemcsak Európa - a világ is beleremeg?

Európa felsikoltott...

Van, aki már a III. Világháborúról beszél...

Pedig a második világháború iszonyata még itt lebeg fölöttünk, akár a mostani baljós felhők, még élnek azok közül sokan, akik átélték, a borzalmakat, mikről a költő, Radnóti Miklós, 1944. május 19-én így írt...

Töredék (Hungarian)

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

*****

Fragment (English)

I lived upon this earth in such an age

when man was so debased he sought to murder

for pleasure, not just to comply with orders,

his faith in falsehoods drove him to corruption,

his life was ruled by raving self-deceptions.

..ő már nem élte meg a háború végét, pedig egy év múlva, 1945. május 8-án véget ért a háború, az emberek a romokból újra élhető világot építettek... Sítva, nevetve, könnyezve, verítékezve - egy még szebb világot... Szebbet, mint ami valaha is volt...

Vigasztalódj Európa, mert félelemben nem lehet élni, ébredezzünk, kezdjünk el gyógyulni, újra hinni - mert van miért...

Nézzétek csak, hallga csak..

"

ér

Párizs - a fény, a szerelem városa mára elsötétült...

Az Eiffel torony fényeit eloltották...

Párizs és Európa fél...

Szóljon egy pici nő, a franciák egyik legnagyobb művészének himnusza - ezúttal nemcsak a szerelemért, hanem a békéért, Párizsért, a franciákért - mindannyiunkért...

Imádkozzunk a halottakért és az ott élőkért...

Okos emberek, tanult emberek mondják (de tudjuk mi magunk is) él bennünk egy gyermek, az a gyermek akinek születtünk, legyünk akár matuzsálemi korban, akkor is!

Kutatják is százféle módon, a viselkedésünket, mimikánkat, gesztusainkat, testbeszédünket, hogy melyik hogyan, miben változik az életünk során az évek múlásával. Hosszú, komoly tanulmányok születtek arról, hogyan sérült gyermeki énünk, akkor, amikor... anyu ránk szólt, apu meg hagyta, a nagyi meg még a popsinkra is ütött, ha nyelvet öltöttünk rá! Tanfolyamok sokaságán tanulhatjuk meg előhívni a bennük rejtőző gyermeket, aztán elkezdhetjük mi magunk gyógyítgatni, felnőttként, a gyermeki sebeinket...

Hogy nem sikerül, pedig mi mindent megtettünk, még a méregdrága tanfolyamok díját is kipengettük?

Na, itt a gond! Mert bizony vannak olyan gesztusaink, pózaink, fintoraink amiket életünk végéig viselnünk, cipelnünk kell ha akarjuk, ha nem!

Ne is küzdjünk ellene, mert minek? Ettől vagyunk mi, azok, akik: önmagunk!

Érdekes fotósorozatot tartalmazó videót készített az olaszországi VideoNews24. portál, amit a videomegosztón is közzétett. A világ különböző részein élő embereket kért meg arra, hogy keresgéljenek a családi fotóalbumokban. Hasonlítsanak össze gyerekkori képeket, több évvel később készültekkel, s ha találnak olyat, amin ugyan olyan fintor, póz, helyzet szerepel, mint egy-egy felnőttkori képükön, küldjék el nekik...

Az összehasonlítás lenyügőző és komoly bízonyíték arra, hogy nem bújhatunk ki a saját bőrünkből!

Érdemes megnézni, aztán otthon, a saját képeink közt keresgélni! Tuti, hogy találtok hasonlót - én  találtam!

Hihetetlenül nagy öröm volt, hogy én, ÉN vagyok még ma is!

Több mint ötven éven át a nők bálványa volt a filmkockákon és az életben egyaránt Alain Delon, francia filmszínész! 1935. november 8-án született, a franciaországi Seauxban.  így éppen ma tölti be 80. életévét! Játszott szórakoztató közönség filmekben éppúgy, mint a filmtörténelem örökérvényű művészi alkotásaiban. A Rocco és fivéreiben nyújtott alakításával indult be igazán színészi karrierje az 1950-es évek végén. Számtalan filmje közül a legismertebbek az Egy zsaru bőréért, a Borzalino, a Vörös és fekete... Valamint ő volt a máig legjobb Zorro, akit még Antonio Banderas sem tudott überelni!

A fenti képen Delon még fénykorában, itt pedig napjainkban, 80 évesen!

Még ma is nagyon, de nagyon jól néz ki!

Íme:

Számos kitüntetése közül a legbüszkébb a Francia Becsületrendre.

Megérdemelte - megdolgozott érte!

Isten éltesse!

Valósággal gágog a Net! Komolyan! Napi kóborlásaim közben bármelyik online portálra kukkantottam be, libák fogadtak! Képen, videón, írott történetekben.... Még szerencse, hogy ebben a virtuális világban azért nem annyira úgy történnek az események, mint a valóságban, mert akkor a nagy bekukucskálások közepette én is megjárhattam volna a libákkal, akár úgy, mint ez a postás!

Figyeljétek csak:

Köztudott ugyanis a libákról, hogy majdnem olyan jó házőrzők, mint a kutyák! Gondoljunk csak a történelemben is feljegyzett capitóliumi libákra, akik gágogásukkal megmentették Rómát is!

(Akit érdekel a teljes történet ITT (katt) olvasható!)

Vigyázni kell velük, tanúsíthatom! Egyszer fiatalasszony koromban vendégsében jártam vidéken egy kedves családnál, akiknél a füves udvaron csirkék kapirgáltak, kacsák, libák totyogtak. Az udvarban az aprójószág között Gedi, a gúnár volt a főnök! Teljes nevén, Gúnár Gedeon, nevét természetesen nagy elődjéről Gőgős Gúnár Gedeonról kapta, aki címszereplő főhőseként immár majdnem ötven éve segít a kisiskolásoknak a betűk megismerésében, az olvasás megszerettetésében! Van-e aki akár gyerekként, akár szülőként ne találkozott volna ennyi idő alatt (1976-ban jelent meg először) ezzel a könyvvel?

Ismerős ugye? ( A Wikipédia ÍGY (katt) ír róla)

Visszatérve az én találkozásomra Gedivel, a gúnárral... Naná, hogy nem örült nekem, hiszen idegen voltam a háznál, ráadásul még a köreit is zavartam, mert odáig merészkedtem, hogy hátra sétáltam az udvar végébe, megcsodálni az orgonabokrokat és az éppen nyíladozó veteményes kertet. Mivel nem ijedtem meg eléggé attól, hogy előre nyújtott nyakkal, vészesen sziszegve kergetett, egy óvatlan pillanatban belecsípett a combomba. Mi tagadás, fájt! De az még csak hagyján! Estére be is lilult a csipés helye, jó tenyérnyi foltban a combomon! Na, kaptam én az uramtól! Életem párja nem igazán akarta elhinni, hogy egy liba "csípet" annyira, hogy így megcsípett! Joggal gondolta, hogy a combom csipkedése csak az ő privilégiuma! Hiába is magyarázgattam neki, hogy nem kellettem én a Gedinek. mert a tudósok szerint a libák közt a gúnár ugyan többnejűségben él, de ha már kiválasztotta a maga 4-5 asszonyát, akkor hűséges a családjához, más tojóval ki nem kezdene!

Na, félre a viccel, meg az én történeteimmel, térjünk vissza a Márton napra és a hagyományaira. A legenda szerint Szent Márton, aki Szombathelyen, akkori nevén Savariában született,  a középkor legnépszerűbb szentje volt. Népszerűségét a szegények oltalmazásával, védelmezésével, tanításával vívta ki. Annyira, hogy tömegek gyűltek össze azért, hogy püspökké válasszák! Küldöttség ment érte, de Szent Márton nem akart előkelőség lenni, ezért a lúdak óljába bújt. Azok pedig nagy gágogással, szárnycsapkodással elárulták búvóhelyét! De nagy valószínűséggel, nem ezért eszünk Márton napkor libát, hanem ennél jóval prózaibb okokból! Éppen erre az időre érik el a tavasszal kikelt kislibák a vágósúlyt. Ekkor lehet már májra hízlalni őket, kukoricadara tömésével. A magyar libamájnak, libatollnak nagy kereslete volt Európa szerte és a világban. A magyar libasült, sajátos fűszerezésével, raffináltan pikáns párolt lilakáposztával, hagymás krumplival előkelő helyen szerepel napjainkban is, még a világhírű Michellin csillagos éttermek kínálatában is!

Úgy szól a népi mondás: aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik... Igen ám, csak manapság ezt nem olyan könnyű betartani! Egy szép hízott, 7-8 kilós liba piaci ára meghaladja a tízezer forintot is, ezt meg ugye nem sokan engedhetik meg maguknak?

Azért, ügyesen meg lehet oldani azt a Márton napi lakomát! A legtöbb piacon és vásárcsarnokban 5-600 forintért lehet kapni egy kiló ugynevezett liba szárnytövet, ami kisebbfajta combocska. Nagyságától függően 6-8 darab fér bele a kilóba! Egy fej lila káposzta köretnek, meg krumpli,hagymával - alig több mint ezer(!!!) forintból kijön! Mennyei menűt tudsz varázsolni a Márton napi vacsora asztalra! Ha nagyon ki akarsz tenni magadért, vegyél egy liba far-hátat is. Készíts hagymás, májas, borsos, petrezselymes tölteléket, a far-hátat fektesd tepsibe, belsejébe halmozd a tölteléket és süsd meg! Majdnem olyan finom lesz, mint a legendás töltött libanyak!

Lakmározattok, egyetek Márton napján, akár libát libával is....

Ne aggódj, ezután már senki nem fog többé buta libának nevezni!

De ha igen, ne sértődj meg! A liba nem egy haszontalan állat, sőt nem is buta!

Nézd csak:

Borítékolható volt, hogy kitör a háború az új közétkeztetési rendelet - ismertebb nevén a menzareform nyomán az óvodák, iskolák házatáján. Nem is csodálkozom rajta, mert igen komoly változtatásokat követelnek a szabályok. Ízig-vérig, sőt! a sótlanságig korszerű, cukor-, zsír- és sóban szegény reformkonyhává kellett alakulniuk az ovik és az iskolák menzáinak. Szülők, konhyafőnökök és konyhalányok - egyformán bírálják. Mesterszakácsok és különféle táplálkozási szakértők a médiában - többféleképpen magyarázzák a rendelet előnyeit és hátrányait.

Egyre pörgősebben zajlik a só-show (mert mindenki főleg az ételek ízetlenségét, sótlanságát kifogásolja) tévében, rádióban, újságokban, iskolákban, utcákon, tereken és ami még szomorúbb, a kisgyermekes családok otthonában, napi szinten.

Azt a vitathatatlan tényt viszont mindenkinek tudomásul kellett vennie a szeptember óta eltelt két hónap tapasztalatai nyomán: a gyerekeknek nem ízlik a  reform kaja! Több kerül belőle a moslékos edénybe, mint a gyerekek gyomrába...

Mondhatnám, hogy finnyásak ezek a mai gyerekek - de nem tehetem, mert mi sem nagyon rajongtunk a menza kajáért. Bár voltak ott olyan ételek, amikre minden hajdani osztálytársam ellágyuló nosztalgiával emlékszik, mert azt az ízt azóta sem érezték olyan finomnak - mint például a sárgaborsófőzelék, a grízestészta, a tojáskrém, vagy a betűtésztás paradicsomleves! IGEN! Ez volt a sztár! Üzenni is lehetett vele! Az ügyesebb fiúk a levesből kihalászott tészta-betűkből még a legkedvesebb lány nevét is kitudták rakni! Úgy ám! Így, ni:

  Az én nevemet másodikban a Benes Laci rakta ki a 2./béből. Komolyan meghatódtam, csak aztán - ahogy az az ilyen nagy iskolai szerelmeknél már lenni szokott - a nagyszünetben az udvaron jól megrángatta a copfjaimat, így aztán hamar odalett a paradicsomleves varázsa...

Jaj, annak a levesnek, a menzainak ott a suliban, nemcsak varázsa volt, hanem íze is... Kicsit cukros, kicsit sós... olyan, olyan.... nagyon finom!

Úgy, hogy megértem én tökéletesen ezeket a mai gyerekeket! Mert a zsír, meg a cukor még csak hagyján, de a só???????  Sótlan étel? Ilyen még a mesében sincs... Illetve, dehogy!  VAN! Bizony, hogy van! Az egyik kedvenc magyar népmesénk éppen hogy a sóról szól!

Emlékeztek még az öregkirály legkisebbik lányára, aki apja kérdésére, hogy mennyire szereti őt a lányka,  azt a választ adta: annyira, mint az emberek a sót?

Ha nem, nézzétek csak meg újra a mesét! Nem hosszú! Érdemes!

Nos?

Valahogy nem jó a gyerekeinknek ez a sótlanság... Annál is inkább, mert az új közétkeztetési rendelet alkotói egy nagyon fontos dolgot elfelejtettek figyelembe venni, az egészségügyi szempontok mellett! Nevezetesen azt, hogy a szegénységben élő gyerekek, akik csak az iskolában juthatnak tartalmas ételekhez, éppúgy nem eszik meg az ízetlen, sótlan ételeket, mint azok a társaik, akiknek azért otthon van még mit enniük. Mi sem voltunk gazdagok, de emlékszem a Nagyi, csak úgy magától, előírások nélkül, a szüleitől kapott és tanult szokásjog alapján állította össze a családi étrendet. Pénteken - bár nem volt már ő sem nagyon vallásos - böjti napot tartottunk. Hús nem volt, legfeljebb hal, s a pénteki leves, mindig fokhagyma leves volt. Úgy mondta a Nagyi: giliszta-hajtónak... Nem szerettük, de megettük! A maradékot a kisállatok kapták, féregtelenítés okán. Felnőtt koromban tudtam csak meg, hogy a fokhagymának valóban féregtelenítő hatása van. A Nagyi bőven használt zöld fűszereket, petrezselymet, zeller levelét - mert vízhajtók... a vasárnapi bőséges ebéd, vacsora után a hétfői és keddi napok a tészták napjai voltak.... A Nagyi konyhájában rend volt és az ételeiben pedig benne volt minden, ami kellett, só, bors, paprika,szeretet... Megjegyzem, kilencvenhároméves koráig élt egészségesen a saját, fűszeres, népi konyháján és mi sem panaszkodhattunk sokat az egészségünkre...

Pedig a Nagyi nem volt egy művelt asszony, nem sokat tudott a reformétkezésről, az aktuális  gasztronómiai trendekről, (az új közétkeztetési rendelet hatályba lépését meg már nem érte meg...) - így nem tudhatta azt sem, amit én a neten kutakodva a só emberi szervezetre gyakorolt hatásáról olvastam:

"A só minden élőlény számára életfontosságú. Ez különösen érvényes asztmás, allergiás és autoimmun megbetegedésekre. Víz, kálium és só együttesen szabályozzák a szervezet vízháztartását. A víz a szállító szerepét betöltve a sejtek anyagcsere folyamatainál keletkező bomlástermékeket távolítja el. A sejten belüli vízháztartásért a kálium felelős, mennyiségbeli arányában. A növényvilágban is a gyümölcsök húsának keménysége a kálium által megkötött víztől függ. A napi ételeink sok káliumot tartalmaznak az elfogyasztott gyümölcsök és zöldségek formájában, de szinte sót alig. Ezért fontos a só mindennapos utánpótlása. Só vizet von el a sejtekből, így biztosítja a sejten kívüli vízháztartást. Szerveztünkben alapjában véve két "tenger" van az egyik a sejten belüli, a másik a sejten kívüli. Az egészségünk e két "tenger" egyensúlyától függ. Ezt tudjuk biztosítani elegendő víz bevitellel, káliumban gazdag gyümölcsök és zöldségek, valamint egy természetes só fogyasztásával."

(A teljes poszt ITT olvasható - katt)

Menzareform ide, menzareform oda lehet, hogy a rendelet alkotóit meg kellene hívni egy menza ebédre, ahogy a királyfi tette az öregkirállyal?

...éssssss! egyáltalán...

Mi legyen a népmesével? Most azt is át kellene írni????

Szerintetek?

(fotók: google)

Ha csöngetnek, kopognak - nyiss ajtót!

Nem mindig a postás jön, a felszólító levelekkel...

Na?????

Ha nem is Richard Gere áll majd az ajtóban, de a szíved választottja éppen jöhet, öltönyben, virággal ÉRTED!

Érted????

A mai napon a neten egy lépcsőbe botlottam.... Nem akármilyen lépcsőbe!

Így néz ki:

(foto: google)

Igen! Jól látja, aki nézi! A világ és hazánk történelmének nagy eseményeinek pontos dátumaival van feliratozva minden egyes lépcsőfok! Ez valami óriási! Emlékeztek még, milyen nehezen ragadtak meg a fejünkben a dátumok? Hányszor, de hányszor kellett elismételnünk, hogy ne hibázzunk a felelésnél, uram bocsá' az érettséginél vagy ami még rosszabb, az egyetemi felvételinél? De jól is jött volna nekünk akkor, még diákként egy ilyen lépcső! Nap mint nap farkasszemet nézhettünk volna a történelemmel, lépcsőről-lépcsőre...

Na, és a szorzótábla, mikor alsósok voltunk? Az se ment könnyen... Emlékszem nekünk ritmusos kis dalocskával összekötve próbálta a fejünkbe fűzni a tanítónéni! De utáltuk, húúú! Csak most, felnőtt fejjel jöttünk rá, hogy nem volt hiába az a sok gyötrődés (jajjj, nekem!)! Mert hiszem szorzótábla nélkül hova is jutottunk volna a  többi tantárggyal, a komoly matekkal, a fizikával? Aztán, később meg otthon, mikor már azt kellett kiszámolnunk az első önálló lakásunkba, hogy X falfelületre mennyi festéket, tapétát vegyünk? Szó, ami szó, ma már tudjuk nélkülözhetetlen ismeretek birtokába jutottunk, ha akkor nem is tetszett annyira a megtanulásuk...

Ámulva néztem ezt a lépcsőt! Kicsit irigykedtem is az ott tanuló gyerekekre, mert ilyen okosan gondos tanáraik vannak! A felsősök a történelmes lépcsőn járnak, az alsósok pedig a szorzótáblával feliratozott lépcsőket járják!

Mikor utána kutakodtam, alig hittem el, hogy ez magyar ötlet! Egy baranyai kisvárosban Sásdon jutott eszébe az általános iskola könyvtárosának. Aki elmondta az iskola fiatal igazgatónőjének... Neki nagyon tetszett, a tanári karnak úgy színtén, így önkormányzati támogatással gyorsan meg is valósították.

Sásd  nevét mostantól érdemes megjegyeznünk. A google ezt írja róla:

"Sásd város Baranya megyében, a Hegyháti járásának és Sásdi kistérségének székhelye..... éppen félúton helyezkedik el Pécs és Kaposvár között, mindkettőtől kb. 35 km-re, a 66-os főút mentén. Dombóvártól 15 km-re (a 611-es főúton) Aki többet is szeretne megtudni a festői városkáról, kattintson IDE  a honlapjukól még többet megtudhat róluk!

A városka különben így néz ki, alkonyi fényben:

(foto: google)

Nemcsak szép hely, nagyszerű emberek lakják...

A lépcsős ötletet pedig itt Magyarországon sok helyen be kellene vezetni! Nemcsak az iskolákban... Esetleg a Parlamentben vagy a komoly döntéseket hozó közintézményekben is... Mondtam ezt már másoknak is. Helyesélték az ötletet, csak azt nem tudtuk közösen eldönteni, hogy azokra a lépcsőkre mit írjanak ki? A tízparancsolatot vagy elég lenne csak annyi: a haza minden előtt? Lehet, hogy akkor eredményesebben haladna kicsi országunk gazdasága - fölfelé...

Szerintetek?

Mi tagadás, gyakran leselkedek  a neten... (ki nem?) Sokszor azonban még leselkednem sem kell, elém fut egy-egy poszt, kép, videó ami mellbevág vagy nyakon - és máris az a kényszerképzetem támad, hogy ezt másnak is látni kell!

Mint most például ezt:

Putyin orosz kormányfő és Angela Merkel, Európa nagyasszonya éppen egy szuper járgányt csodálnának, amikor hirtelen egészen más csudálni való fut feléjük, két hosszú lábán fedetlen keblekkel! Biztosan szépek lehetnek azok a mellecskék, mert Putyin a látványtól úgy tárja ölelésre a karját, hogy közben talán már simogatná is.. (jujjj!!!!).... De nem engedik! Az egyik kredenc nagyságú biztonsági őre, gyorsan mozdulva, élőfalként védi meg elnökét a rossztól... Szegény Putyin, mondhatnánk, még ölelkezni sem engedik... Hiába, nem könnyű olykor a világ urainak élete sem... Sok lemondással is jár!

Az amúgy nem annyira ijedős Angie ( állítólag a németek becézik így) riadtan menekül kísérői közé, akik úgy tűnik nem annyira menekülnének... Talán csak nem tetszik nekik a látvány? 

De még mielőtt igazán sajnálni kezdenénk Putyint, hogy lemaradt egy váratlanul jött ölelésről,  olvassuk el a a lány hátán lévő cyrill betűs feliratot...

Háááát... Hogy mi van ráírva? Nem egészen szó szerinti fordításban (mert az nem annyira szalonképes) ez: "Menj, a 3,14csába!

Úgy tűnik ez a videó a tévedések vígjátéka, nem Merkelnek kellene menekülnie, hanem Putyinnak.... vagy az az üzenet a pucér nő hátán nem is éppen Putyinnak szól? Mert hiszen akkor miért akarná ölelgetni az a lány?

Magam nem tudom  eldönteni...

Szerintetek????