Borítékolható volt, hogy kitör a háború az új közétkeztetési rendelet - ismertebb nevén a menzareform nyomán az óvodák, iskolák házatáján. Nem is csodálkozom rajta, mert igen komoly változtatásokat követelnek a szabályok. Ízig-vérig, sőt! a sótlanságig korszerű, cukor-, zsír- és sóban szegény reformkonyhává kellett alakulniuk az ovik és az iskolák menzáinak. Szülők, konhyafőnökök és konyhalányok - egyformán bírálják. Mesterszakácsok és különféle táplálkozási szakértők a médiában - többféleképpen magyarázzák a rendelet előnyeit és hátrányait.

Egyre pörgősebben zajlik a só-show (mert mindenki főleg az ételek ízetlenségét, sótlanságát kifogásolja) tévében, rádióban, újságokban, iskolákban, utcákon, tereken és ami még szomorúbb, a kisgyermekes családok otthonában, napi szinten.

Azt a vitathatatlan tényt viszont mindenkinek tudomásul kellett vennie a szeptember óta eltelt két hónap tapasztalatai nyomán: a gyerekeknek nem ízlik a  reform kaja! Több kerül belőle a moslékos edénybe, mint a gyerekek gyomrába...

Mondhatnám, hogy finnyásak ezek a mai gyerekek - de nem tehetem, mert mi sem nagyon rajongtunk a menza kajáért. Bár voltak ott olyan ételek, amikre minden hajdani osztálytársam ellágyuló nosztalgiával emlékszik, mert azt az ízt azóta sem érezték olyan finomnak - mint például a sárgaborsófőzelék, a grízestészta, a tojáskrém, vagy a betűtésztás paradicsomleves! IGEN! Ez volt a sztár! Üzenni is lehetett vele! Az ügyesebb fiúk a levesből kihalászott tészta-betűkből még a legkedvesebb lány nevét is kitudták rakni! Úgy ám! Így, ni:

  Az én nevemet másodikban a Benes Laci rakta ki a 2./béből. Komolyan meghatódtam, csak aztán - ahogy az az ilyen nagy iskolai szerelmeknél már lenni szokott - a nagyszünetben az udvaron jól megrángatta a copfjaimat, így aztán hamar odalett a paradicsomleves varázsa...

Jaj, annak a levesnek, a menzainak ott a suliban, nemcsak varázsa volt, hanem íze is... Kicsit cukros, kicsit sós... olyan, olyan.... nagyon finom!

Úgy, hogy megértem én tökéletesen ezeket a mai gyerekeket! Mert a zsír, meg a cukor még csak hagyján, de a só???????  Sótlan étel? Ilyen még a mesében sincs... Illetve, dehogy!  VAN! Bizony, hogy van! Az egyik kedvenc magyar népmesénk éppen hogy a sóról szól!

Emlékeztek még az öregkirály legkisebbik lányára, aki apja kérdésére, hogy mennyire szereti őt a lányka,  azt a választ adta: annyira, mint az emberek a sót?

Ha nem, nézzétek csak meg újra a mesét! Nem hosszú! Érdemes!

Nos?

Valahogy nem jó a gyerekeinknek ez a sótlanság... Annál is inkább, mert az új közétkeztetési rendelet alkotói egy nagyon fontos dolgot elfelejtettek figyelembe venni, az egészségügyi szempontok mellett! Nevezetesen azt, hogy a szegénységben élő gyerekek, akik csak az iskolában juthatnak tartalmas ételekhez, éppúgy nem eszik meg az ízetlen, sótlan ételeket, mint azok a társaik, akiknek azért otthon van még mit enniük. Mi sem voltunk gazdagok, de emlékszem a Nagyi, csak úgy magától, előírások nélkül, a szüleitől kapott és tanult szokásjog alapján állította össze a családi étrendet. Pénteken - bár nem volt már ő sem nagyon vallásos - böjti napot tartottunk. Hús nem volt, legfeljebb hal, s a pénteki leves, mindig fokhagyma leves volt. Úgy mondta a Nagyi: giliszta-hajtónak... Nem szerettük, de megettük! A maradékot a kisállatok kapták, féregtelenítés okán. Felnőtt koromban tudtam csak meg, hogy a fokhagymának valóban féregtelenítő hatása van. A Nagyi bőven használt zöld fűszereket, petrezselymet, zeller levelét - mert vízhajtók... a vasárnapi bőséges ebéd, vacsora után a hétfői és keddi napok a tészták napjai voltak.... A Nagyi konyhájában rend volt és az ételeiben pedig benne volt minden, ami kellett, só, bors, paprika,szeretet... Megjegyzem, kilencvenhároméves koráig élt egészségesen a saját, fűszeres, népi konyháján és mi sem panaszkodhattunk sokat az egészségünkre...

Pedig a Nagyi nem volt egy művelt asszony, nem sokat tudott a reformétkezésről, az aktuális  gasztronómiai trendekről, (az új közétkeztetési rendelet hatályba lépését meg már nem érte meg...) - így nem tudhatta azt sem, amit én a neten kutakodva a só emberi szervezetre gyakorolt hatásáról olvastam:

"A só minden élőlény számára életfontosságú. Ez különösen érvényes asztmás, allergiás és autoimmun megbetegedésekre. Víz, kálium és só együttesen szabályozzák a szervezet vízháztartását. A víz a szállító szerepét betöltve a sejtek anyagcsere folyamatainál keletkező bomlástermékeket távolítja el. A sejten belüli vízháztartásért a kálium felelős, mennyiségbeli arányában. A növényvilágban is a gyümölcsök húsának keménysége a kálium által megkötött víztől függ. A napi ételeink sok káliumot tartalmaznak az elfogyasztott gyümölcsök és zöldségek formájában, de szinte sót alig. Ezért fontos a só mindennapos utánpótlása. Só vizet von el a sejtekből, így biztosítja a sejten kívüli vízháztartást. Szerveztünkben alapjában véve két "tenger" van az egyik a sejten belüli, a másik a sejten kívüli. Az egészségünk e két "tenger" egyensúlyától függ. Ezt tudjuk biztosítani elegendő víz bevitellel, káliumban gazdag gyümölcsök és zöldségek, valamint egy természetes só fogyasztásával."

(A teljes poszt ITT olvasható - katt)

Menzareform ide, menzareform oda lehet, hogy a rendelet alkotóit meg kellene hívni egy menza ebédre, ahogy a királyfi tette az öregkirállyal?

...éssssss! egyáltalán...

Mi legyen a népmesével? Most azt is át kellene írni????

Szerintetek?

(fotók: google)